Csehországban lassul a járvány terjedése

Mérsékelten lassul a koronavírus-járvány terjedése Csehországban. Hétfőn a laboratóriumi szűrések 10 511 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami 130-al kevesebb, mint egy hete.

Az utóbbi hónapban ez a legalacsonyabb hétköznapi esetszám - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján kedden délelőtt nyilvánosságra hozott kimutatásból.

Továbbra is magas azonban a kórházban kezelt betegek száma. Hétfőn 8939 személyt kezeltek a kórházakban, ami 150-nel kevesebb, mint egy hete, de vasárnaphoz viszonyítva 340-nel nőtt ez a szám. A súlyos állapotban lévő betegek száma továbbra is nagyon magas, 2000 körül mozog.

A járvány kezdete óta 23 657 személy halt meg, a napi elhalálozások átlaga még mindig 150 és 180 között van. Hétfőn Dél-Lengyelországban elhunyt az az idős asszony is, akit első cseh betegként külföldi kórházba szállítottak.

A kór terjedését mutató szám az utóbbi héten egy alá csökkent, hétfőn 0,94 volt. Az igazolt fertőzöttek száma jelenleg 78 ezer, alacsonyabb, mint egy hete.

Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint a járványhelyzet mérsékelten javult, de a dolgok nem a legoptimálisabb fogatókönyv szerint alakulnak. Blatny, valamint Jan Hamácek belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a közéletet korlátozó intézkedések nagyobb enyhítésére a közeljövőben számítani nem lehet.

Folytatódik az oltás is, eddig az orvosok 1,12 millió vakcinát adtak be, ebből 308 esetben második adagról van szó. A beoltott személyek száma meghaladja a 800 ezret.