Egy demokrata-barát amerikai milliárdos reklámkampányt indít Trump elnök megbuktatására

Tom Steyer kaliforniai milliárdos vasárnap bejelentette: 10 millió dollárt fordít egy reklámkampányra, amelynek célja Donald Trump amerikai elnök megbuktatása.Steyer, aki a republikánus Trump pártjának ellenzékét képező Demokrata Párt egyik nagylelkű támogatója, pénteken már útjára is indította első, egyperces reklámspotját, amelyben arra kéri a kongresszus törvényhozóit, hogy indítsák meg a törvényes eljárást Donald Trump lemondatása érdekében, mert szerinte ez "erkölcsi felelősségük".

A 60 éves befektetési bankár a CNN hírtelevíziónak vasárnap adott interjújában hangsúlyozta, hogy megítélése szerint Donald Trump kártékony, mert atomháború felé sodorja az országot, akadályozza az igazságszolgáltatás és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkáját, valamint "bezárással fenyegetett meg olyan sajtóorgánumokat, amelyek kimondják az igazságot". A milliárdos szerint az elnök "mentálisan nem stabil" és "veszélyt jelent". "Ha mindez nem elég ok egy veszélyes elnök alkotmányos elmozdítására, akkor ugyan mivé vált a kormányzatunk?" - vetette fel.

Tom Steyer mind az 50 szövetségi államban műsoridőt vásárol a Trump megbuktatását célzó reklámok számára, és bejelentette, hogy megnyitja pénztárcáját a jövő évi, úgynevezett félidős választásokon induló demokrata párti jelöltek számára is.

Az Egyesült Államokban 2018-ban lesznek az úgynevezett félidős választások: ilyenkor az amerikaiak nem elnököt választanak, hanem a képviselőházat teljes egészében, a szenátust pedig részben megújítják, illetve sok államban kormányzóválasztást tartanak.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza