- Egy diák életét vesztette a csütörtökön Iowában történt iskolai lövöldözésben, amelyet egy 17 éves tanuló követett el, aki magával is végzett - közölték a hatóságok az erőszakos incidens részleteiről beszámolva.
A támadó, akit Dylan Butlerként azonosítottak, az év első tanítási napjának kezdetén nyitott tüzet Perry város középiskolájában, egy 6. osztályos diákot megölve és 5 embert - köztük diákokat és legkevesebb egy iskolai alkalmazottat - megsebesítve. Az eddigi vizsgálatok alapján a lövöldöző diák saját magával is végzett.
Jelentések szerint a sebesülteket Iowa állam fővárosába, a Perrytől mintegy 60 kilométerre fekvő Des Moines kórházaiba szállították, egyikük állapota súlyos, de nem életveszélyes, a többiekét stabilnak minősítették.
Az állami nyomozóhatóság illetékese a helyi idő szerint csütörtök délután tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 17 éves támadó egy vadászpuskával és egy kis kaliberű pisztollyal jelent meg az iskolában, és a támadás előtt közvetlenül több bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. Mitch Mortvedt közölte, hogy a rendőrök az iskolaépület átvizsgálása során egy robbanószerkezetet is találtak, amelyet hatástalanítottak. Hozzátette, hogy az eset részletes vizsgálata tovább folytatódik.
A helyi rendőrség korábbi közlése szerint az erőszakos eseményről helyi idő szerint reggel fél nyolc körül érkezett bejelentés a 8 ezer lakosú kisváros középiskolájából. A lövöldözés még a tanítás kezdete előtt történt, ezért kevesen voltak az iskola épületében.
A tragédia nyomán Iowa kormányzója elrendelte, hogy vasárnapig az állam középületein eresszék félárbócra a nemzeti zászlókat.
A lövöldözés áldozatainak és hozzátartozóinak együttérzését fejezte ki a Fehér Ház szóvivője az elnök nevében csütörtöki sajtótájékoztatóján. Karine Jean-Pierre arra szólította fel a Kongresszust, hogy fogadjon el törvényeket a fegyverbirtoklás szabályainak szigorításáról, a többi között a sorozatlövő fegyverek és a nagy kapacitású tárak szabad árusításának betiltásáról.