Marosvásárhelyen Nagy Zsolt, a Janovics Jenő Alapítvány elnöke bemutatta az alapítvány kuratóriumi és alapító tagjainak az Erdélyi Magyar Televízió és Rádió elkészült székházát.
A kuratórium 2006 februárjában döntött arról, hogy az Erdélyi Magyar Televízió és Rádió székhelye Marosvásárhelyen lesz
Az év végére sikerült az épületet úgy átalakítani illetve megtoldani, hogy az ingatlan minden szempontból alkalmas egy televízió- és rádióstúdió kialakítására. A kuratóriumi elnök szerint a magyar állam támogatásával a további lépésekre is sor kerül, 2007 folyamán el kell készülnie az Erdélyi Magyar Televízió és Rádió koncepciójának és sor kerül a technikai felszerelés megvásárlására is.
Nagy Zsolt elmondta, jó érzéssel tölti el, hogy két év helyben állást követően 2006-ban mindössze 10 hónap alatt sikerült a Predeal utca 12. szám alatti ingatlant úgy átalakítani és kibővíteni, hogy abban egy korszerű televízió- és rádióstúdió működhessen. A telek mérete 906 négyzetméter, az épület összfelülete 678 négyzetméter.
Markó Béla kormányfőhelyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vett a kuratórium ülésén és gratulált az alapítvány ügyvezetőinek, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült a székhely kérdését rendezni. Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarságnak szüksége van saját országos szórású magyar nyelvű elektronikus médiára.
A két intézmény csak kereskedelmi társaságként működhet, de az Erdélyi Magyar Televízió és Rádió hangsúlyozottan közszolgálati feladatokat lát majd el.
Forrás: www.hírek.ro