Felesleges műtétek dupla pénzért?

Az egészségbiztosító vizsgálata szerint félrevezették a betegeket a Nyírő Gyula Kórház meddőségi centrumában.

Rendőrségi eljárás folyik a Nyírő Gyula Kórház meddőségi centrumának volt vezetője ellen, aki páciensei szerint több esetben feltételezhetően indokolatlanul végzett el műtéteket. Az egészségbiztosító vizsgálata azt is megállapította, hogy a kórháznak megtérített beavatkozások árát dr. Vereczkey Attila a betegektől is beszedte.

N. Tibor és felesége régóta szeretett volna gyereket, de az asszonynak nem sikerült teherbe esnie. Egy ismerősük javaslatára tavaly októberben felkeresték dr. Vereczkey Attila magánrendelőjét. A nőgyógyász néhány perces beszélgetés után ultrahangos vizsgálatot végzett.

- A következő alkalommal már a Nyírő Gyula Kórházba hívott be minket Vereczkey doktor úr, aki az ottani meddőségi centrumot vezette. Méhkürt-átjárhatósági vizsgálatot végzett a feleségemnél, majd közölte, hogy négy miómát lát a méhüregében, ezért feltétlenül meg kell őt operálni - meséli Tibor.

Vereczkey Attila azt is elmondta a házaspárnak, hogy az egészségbiztosító nem támogatja a műtétet, így N. Tiboréknak előreláthatóan 150-200 ezer forintot kell majd fizetniük. Az ultrahangos vizsgálatért a házaspár 37 ezer forintot adott át az orvosnak. Az asszonyt tavaly novemberben műtötték volna.

- Az előző napon kaptuk kézhez a vizsgálatok zárójelentését - mondja a férj, aki maga is orvos. - Az ultrahangos képen legnagyobb döbbenetünkre egy másik nő neve szerepelt. Amikor a doktor urat szembesítettük ezzel, sértődötten csak annyit mondott, "a szükséges műtétet bizalom hiányában nem tudom elvégezni", majd kizavart minket a szobájából.

A házaspár felkeresett egy másik kórházat, ahol az asszony egészen más diagnózist kapott. Kizárták például, hogy miómái lennének, ez pedig azt is jelentette, hogy a Vereczkey Attila által javasolt műtétnek nem volt semmiféle alapja. A fiatalasszony a későbbi kezeléseknek köszönhetően azóta műtéti beavatkozás nélkül is teherbe esett. Tibor és felesége a történtek miatt rendőrségi feljelentést tett Vereczkey Attila ellen. Az ügyet a BRFK életvédelmi osztályán vizsgálják.

- Az eset korántsem egyedülálló - mondja dr. Ábrahám László, az orvosi műhibákra specializálódott ügyvéd. - Tibor feleségét az általunk felkért igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint nem az elvárható, legnagyobb gondossággal látták el a Nyírő Gyula Kórházban, így mind a kórház, mind a Vereczkey Attila által vezetett Medifert Kft. ellen kártérítési igénnyel is fellépünk, kétszer ötmillió forintot kérünk majd.

Az ügyvéd jelenleg négy asszony jogi képviseletét látja el, mindannyian Vereczkey Attila páciensei voltak. Köztük van Gergő felesége is, akinél az ultrahangos vizsgálat során cisztát talált az orvos.

- A doktor úr azt mondta, hogy meg kell műteni a feleségemet ahhoz, hogy babánk lehessen - emlékszik vissza Gergő. - Azt is mondta, hogy a műtéti beavatkozást a biztosító nem támogatja, így 150-200 ezer forintot kell majd fizetnünk, és mivel egy német szakorvos is jelen lesz, lehet, hogy további 50-100 ezer forinttal többe kerül majd a műtét.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) is vizsgálatot indított a meddőségi centrum egykori pácienseinek feljelentései nyomán. A biztosító 2004. január elsejétől számított másfél éves időszakban közel 23, 5 millió forintot fizetett ki a kórháznak a centrumban elvégzett kezelésekért és műtétekért. Kilenc esetet dolgozott fel részletesen a vizsgálat. Az OEP megállapítása szerint mindegyik alkalommal félrevezették a betegeket, az orvos valótlanságokat állított, és pénzt kényszerített ki tőlük a kezelésekért, műtétekért.

A vizsgálat során valamennyi megkérdezett beteg egybehangzóan állította: nem tudták, hogy a kezelések és a műtétek költségét az OEP is megtéríti. A betegek elmondása szerint hol Vereczkey Attila, hol a német állampolgárságú dr. Kabdebó Ottó szakértelmére, hol pedig egy speciális lézeres műszerre hivatkozva kértek pénzt tőlük. Átlagosan százhúszezer forintot fizettek, volt, aki közel kétszázötvenezer forintot adott.

Számlát a többségük nem kapott, aki pedig ragaszkodott hozzá, annak azt Vereczkey Attila a tulajdonában levő Medifert Kft. nevében állította ki. Az is kiderült, hogy az említett német orvos és a Nyírő Gyula Kórház között létrejött szerződés szerint Kabdebó díjazás nélkül vállalja a szakmai munkát a kórházban, tehát a betegeknek ezért sem kellett volna fizetniük. - A vizsgálat során felmerült az elszámolási szabálytalanság és a kettős finanszírozás gyanúja - azaz hogy egy-egy műtétért a beteg is és a biztosító is fizetett, ezért átadtuk az ügyet a nyomozó hatóságnak - tájékoztatott az OEP sajtóirodája.

- Az egészségbiztosító minket nem értesített arról, hogy ilyen jellegű vizsgálatot folytatnak. Az viszont biztos, hogy a kórháznak egyetlen fillér bevétele sem volt abból a pénzből, amelyet Vereczkey Attila vagy bármelyik másik orvos a betegeitől kapott - mondja az esetről Falus Ferenc, a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója. Vereczkey Attila a hónap elején közös megegyezéssel távozott a Nyírő Gyula Kórház meddőségi centrumának éléről, ám beosztott szakorvosként még mindig a kórház alkalmazottja. A kórházigazgatóra hivatkozva Vereczkey nem nyilatkozott lapunknak az ügyről.

 

 Dr. Vereczkey Attila nem először kerül összeütközésbe a hatóságokkal. Az orvos 2000-ben nyerte el a Nyírő Gyula Kórház meddőségi központjának vezetői posztját, két évvel később azonban kiderült, hogy - noha ezt iratokkal igazolta - valójában nem rendelkezik az állás betöltéséhez szükséges ötéves szakmai gyakorlattal. Az ügyből végül büntetőeljárás lett - a nőgyógyász az idén márciusban kétrendbeli magánokirat-hamisítás miatt megrovást kapott.

(NOL)