ILO: 168 millió gyermekmunkás dolgozik világszerte

- A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb számításai szerint világszerte 168 millió gyermekmunkás dolgozik, akik közül 120 millióan 5-14 év közöttiek - hívta fel a figyelmet a szervezet a gyermekmunka elleni világnap kapcsán kiadott közleményében.

Az ILO honlapján szerdán megjelent tájékoztatás szerint különös figyelmet kell fordítani arra a mintegy 47,5 millió, 15-17 éves fiatalra, akik veszélyes munkakörülmények között dolgoznak, kiemelve a lányok és fiatal nők sebezhetőségét.

    Guy Ryder, a genfi székhelyű szervezet vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a nemzeti programok kidolgozásakor együtt kell kezelni a gyermekmunkát és a fiatalok tisztes munkalehetőségeinek hiányát. "A gyermek egész életét meghatározza, hogy be tudja-e fejezni az iskolát, mivel egyedül így biztosítható, hogy elsajátítja a továbbtanuláshoz vagy a később munkavállaláshoz elengedhetetlen alapvető tudást és készségeket" - fejtette ki.

    Az ILO jelentéséből kiderül: az iparosodott országok között Magyarországon és Szlovákiában a legmagasabb a fiatalok által elszenvedett munkahelyi balesetek aránya az összes munkabalesethez viszonyítva. A kutatás kiemeli a mezőgazdasági szektort, ahol Spanyolországban és Magyarországon sokkal több fiatalt ér munkahelyi baleset, mint felnőttet.