Ismét sztrájkot hirdettek a belgiumi Charleroi repülőtéren, az összes induló járatot törlik kedden

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt kedden - jelentette hétfőn a Belga belga hírügynökség.

Az ország második legforgalmasabb repülőterének számító Charleroi a döntést azzal indokolta, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a szükséges biztonsági ellenőrzéseket Bár hozzátette azt is, hogy a törlés az érkező járatokat nem érinti, óva intette az aznap érkezőket, egyeztessenek légitársaságaikkal, mert elképzelhető, hogy egyes járatokat átirányítanak.

A törlés 89 járatot, azaz mintegy 1600 utast érint, akik eldönthetik, hogy másik időpontra foglalnak helyet vagy visszakérik a jegy árát.

Charleroi-n - ahogy Belgium másik nagy repülőterén, a zaventemin - már október 1-jén is beszüntették a munkát, a biztonsági személyzet akciójához akkor más dolgozók, köztük a takarítók is csatlakoztak. A sztrájkkal fel akarták hívni a figyelmet az "alapvető fontosságú munkát végző" alkalmazottak munkakörülményeire a higiéniai, biztonsági és vendéglátóipari ágazatokban.

Az új felhívásban a szakszervezetek azt vetették a munkaadók szemére, hogy nem tartják tiszteletben a párbeszédet.