Az északkelet-olaszországi lagúnák világát varázsolja a római Szent Péter tér közepére az idén Grado városából érkezett betlehem, amelyet szombat délután avattak fel az óriás fenyőfa fényeinek felkapcsolásával együtt
A Jézus születését ábrázoló jelenet szokás szerint a tér közepén, az ókori obeliszk szomszédságában kapott helyet. Minden évben más olasz város ajándékáról van szó, amely az adott olaszországi térség egyházi hagyományát, kultúráját és történelmét is magában hordozza.
Harmincszor tizennégy méteres építményről van szó, amely háromszázötven négyzetmétert foglal el. Különlegessége, hogy víz övezi: huszonöt köbméternyi vízzel töltötték meg a betlehemet, amely minden részletében Grado szigetvilágát tükrözi.
A délutáni betlehemavatást megelőzően Andrea De Walderstein tervező az MTI-nek elmondta, a húsz alakos betlehem figurái az ezerkilencszázas évek kezdetét keltik életre, amikor egyszerű halászok lakták a lagúnákat.
Őket idézi a betlehem közepén található nádból és iszapból tapasztott kunyhó, ahol a szent család talál menedékre. A sekély vízű csatornákon könnyen mozgó lapos ladikok sorakoznak, amelyekkel a három király igyekszik a jászolhoz. A lagúnákat idézik a vízből kiemelkedő cölöpök, növények és a helyi madarak másai is.
Az első látásra egyszerű betlehem megvalósításához a modern technológiát is felhasználták: három dimenziós nyomtatóval készültek a dísznövények, a tengervíz felületét fodrozni is tudják, mintha az Adriai-tengerről érkező szellő fújná. A betlehemet madárriasztó berendezések védik a Rómában tömegesen élő sirályoktól.
December 24. estig a jászolban egy szál liliomot helyeznek el, a gyermek Jézus szobra szenteste kerül a helyére.
Az idei, huszonkilenc méter magas fenyő Ledro ajándéka. Az ötezer lakosú település Trentino-Alto Adige tartományban található: 2015-ben jelentkezett a Vatikánban, hogy fenyőt szeretne hozni erdeiből. A fa eredetileg is kivágásra volt ítélve erdőritkítás miatt, karácsony után gyerekjátékok és bútorok készülnek belőle.
Több mint ezer gömb díszíti a fenyőfát, sárga és ezüst, ezek a Vatikán színei, valamint pirosak. A fényeket LED-égők biztosítják, a pápai állam energiatakarékosságban is példát kíván mutatni. További harminckilenc kisebb fenyő is érkezett a Vatikánba, egyikük a Szent Márta-házba, Ferenc pápa vatikáni otthonába került.
A VI. Pálról elnevezett audienciateremben épített betlehem az idén Betlehem városából érkezett: helyi kézművesek készítették olajfából.