Katalán népszavazás - Ebben a hónapban már mintegy 700 cég helyezte át székhelyét Katalóniából

Ebben a hónapban már 691 cég helyezte át társasági székhelyét Katalóniából Spanyolország más területére - közölte Ana del Valle, a spanyol kereskedelmi nyilvántartó igazgatója.

Az adatok szerint október első két hetében annyi vállalat döntött társasági székhelyének megváltoztatásáról, mint tavaly egész évben.

A legtöbben, 212 cég, október 9-én hozták meg a döntést, egy nappal a katalán parlament rendkívüli ülése előtt, amelytől sokan azt várták, hogy kinyilvánítják Katalónia függetlenségét.

Ana del Valle szerint a vállalatok a jogbiztonságra hivatkozva távoznak Katalóniából.

A spanyol törvények értelmében alkotmányellenes október 1-i katalán függetlenségi népszavazás másnapján egymás után jelentették be a cégek, hogy elköltöztetik székhelyüket Katalóniából.

A spanyol kormány október 6-án rendeletet fogadott el, amelyben megkönnyítette a folyamatot, így a részvényesi közgyűlés jóváhagyása nélkül a cégek igazgatótanácsa is dönthet a székhely megváltoztatásáról.

Mindez Katalónia számára adóbevételek elvesztését jelenti, ilyen például a gazdasági tevékenységet terhelő adó, és a vagyonátruházási illeték, amelyeket a vállalatok az új székhelyükön fizetnek meg a jövőben.

A cégek szerint a belpolitikai bizonytalanság negatív hatást gyakorol a helyi gazdaságra, ami ráadásul beláthatatlan ideig eltarthat, ezért a székhelyek áthelyezésével szeretnék elkerülni a veszteségeket.

A távozók között van például a Caixabank, amely Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézete.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza