Kétszáznyolcvan bérlőjelöltje már van a Veszprém megyei Megyernek

A január végi meghirdetés óta már 280 bérlőjelöltje akadt a Veszprém megyei Megyernek, amelyet napi 210 ezer forintér bárki kibérelhet.

Pajer Kristóf a falu polgármestere elmondta, hogy több mint háromszázan érdeklődtek a falubérlés iránt, amelyet a turizmus fellendítése céljából kezdtek -osztrák mintára - meghirdetni.

    Hozzátette: kétszáznyolcvanan már le is foglalták a falut, köztük magyarokon kívül érkeznek Ausztráliából, Afrikából, Svédországból és az Amerikai Egyesült Államokból is tavasszal és nyáron.

    A vendégek között akad, aki új, az ő nevét feltüntető utcanévtáblákat kért a településre ott tartózkodása idejére. Olyan is érkezik, aki örömmel él azzal a lehetőséggel, hogy néhány napig alpolgármesterként dolgozik majd – közölte a polgármester, hozzátéve: feladata az lesz, hogy amíg bérli a falut, addig minden a legnagyobb rendben menjen.

    Megyer állandó lakosainak száma harminckilenc, hét vendégháza van, ezen kívül buszmegálló, lovak, csirkék és négy hektár termőföld – összegezte a polgármester, hozzátéve, hogy ő is budapesti lakos, onnan utazik hetente a faluba, amelynek a csendje, nyugalma és természetessége ragadta meg.