Az iraki televízió jelentése szerint szombaton hajnalban Bagdadban kivégezték az egykori iraki diktátort Szaddam Huszeint. A BBC szerint az amerikai külügyminisztérium az USA nagykövetségeit a világ minden országában fokozott biztonsági szabályok bevezetésére szólította fel, tiltakozásoktól tartva.
Irak egykori elnökét négy nappal azután akasztották fel, hogy az iraki jogrend szerint fellebbezését elutasították, és helyben hagyták a halálos ítéletet, amit a parancsára 1982-ben végrehajtott vérengzésért szabtak ki rá.
Az iraki fellebbviteli bíróság kedden hagyta jóvá a Szaddám Huszeinre kirótt, kötél által végrehajtandó halálos ítéletet. Az Iraki Legfelsőbb Bíróság szabályzata szerint az ítéletet 30 napon belül kellett végrehajtani.
Az ország korábbi teljhatalmú vezetőjét ez év november 5-én ítélte halálra az iraki különleges törvényszék a Dudzsail faluban 1982-ben az iraki biztonsági erők által végrehajtott mészárlás miatt, amelynek 148 áldozata volt.
A Human Rights Watch felszólította az iraki kormányt: ne végezzék ki az exdiktátort.
Az emberjogi szervezet szerint ugyanis a volt elnök által elkövetett háborús bűncselekmények ügyében lefolytatott perben szabálytalanságok történtek.
"Halálos ítéletet - amely minden esetben védhetetlen - elrendelni sokkal nagyobb hiba egy ilyen méltánytalan eljárás után" - közölte Richard Dicker, a New York-i székhelyű Human Rights Watch nemzetközi igazságszolgáltatási programjának igazgatója.
Hozzátette: az a tény, hogy az igazságszolgáltatás egyik döntését az iraki elnök nemzetbiztonsági tanácsadója jelentette be, megerősíti a Szaddám Huszein perén foltot ejtő politikai beavatkozásokat.
Forrás: dpa/