Lengyelország új védelmi alapot hozna létre az uniós helyreállítási eszközök felhasználásáva

A lengyel kormány védelmi különalap létrehozásáról döntött, amelybe 2,9 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget irányítanának át az uniós helyreállítási eszközökből - jelentette be kedden az X-en Katarzyna Pelczynska-Nalecz fejlesztési alapokért és regionális politikáért felelős miniszter.

A keddi kormányülés után közzétett bejegyzésben a miniszter közölte: Lengyelország "Európában elsőként hozza létre a Védelmi és Biztonsági Alapot a helyreállítási terv keretében".Az alapról a Pelczynska-Nalecz által irányított tárca egyeztetést kezd az Európai Bizottsággal, két hónapon belül pedig a lengyel nemzetvédelmi minisztériummal és más tárcákkal együttműködve kidolgozzák a befektetői tervet az alap számára - áll a bejegyzésben.

A miniszter március közepén jelezte: Brüsszel várhatóan április közepéig dönt a Lengyelországnak szánt helyreállítási eszközök védelmi jellegű felhasználásáról.

A keddi kormányülésen a lengyel helyreállítási terv módosítását hagyták jóvá. Ennek nyomán kidolgozzák a Védelmi és Biztonsági Alap létrehozásáról szóló törvénytervezetet. Az új alapból a közutak korszerűsítését és az óvóhelyek építését fedeznék, az eszközöket a fegyveripar és a védelmi technológiák fejlesztésére is felhasználnák.

Lengyelország idén a GDP 4,7 százalékát szánja védelemre. 123,5 milliárd zlotyt (11,8 ezer milliárd forint) az állami költségvetésből irányoznak elő. Emellett a fegyverbeszerzési kiadásokat egy, a költségvetési forrásokon kívüli, 2022-ben létrehozott alapból (Fegyveres Erők Támogatási Alapja) fedezik, amelyben idén 65,4 milliárd zloty (6,3 ezer milliárd forint) áll rendelkezésre. Az alap állami és banki kötvényekből, valamint a jegybank nyereségéből származó forrásokból áll.

A helyreállítási eszközök felhasználásával létrehozandó Védelmi és Biztonsági Alap új forrást jelentene a lengyel védelmi kiadások fedezéséhez.

Az Európai Bizottság eddig támogatások és hitelek formájában 67 milliárd zlotyt (6,4 ezer milliárd forint) folyósított Lengyelországnak az eredetileg a koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó uniós terv keretében.