Négy települést kivéve mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte meg a vasárnap tartott önkormányzati választásokat Szerbiában.
Három helyen - Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán -a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot, míg a délnyugat-szerbiai Tutinban egy bosnyák párt győzött.
Annak ellenére, hogy az önkormányzati választásokat a baloldali ellenzék követelésére tartották meg néhány hónappal korábban, mint hogy lejárt volna a helyi vezetések megbízatási ideje, számos helyen éppen az ellenzék nem indított jelölteket. Így történt Belgrádban is, ahol a december 17-i választás után nem sikerült megalakulnia a városi közgyűlésnek, ugyanis egyik párt sem tudta biztosítani a kellő többséget. A megismételt választásokon a Szerb Haladó Párt (SNS) sokkal jobban szerepelt, mint fél évvel ezelőtt. Koalíciós partnereivel decemberben 54 helyet tudott volna biztosítani a 110 tagú közgyűlésben, az előzetes eredmények szerint most várhatóan 63 helye lesz, és a fővárost továbbra is Aleksandar Sapic fogja vezetni polgármesterként.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 23 vajdasági, magyarok lakta településen indult önállóan. Pásztor Bálint pártelnök korábban közölte, a VMSZ célja, hogy megtartsa azt a három települést - Topolyát, Magyarkanizsát és Zentát -, amelyet a korábbi években is ez a párt vezetett. Az előzetes eredmények szerint ez sikerült, amit a választásokat követő, vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Pásztor Bálint is megerősített.
A politikus megköszönte a választópolgárok támogatását, valamint mindazok munkáját, akik az utóbbi időszakban azon dolgoztak, hogy a párt minél jobb eredményt érjen el. "Ami az eredményeket illeti, úgy tudnám összefoglalni az eredményeket, hogy talpon maradtunk. Talpon maradt a Vajdasági Magyar Szövetség, talpon maradt politikai értelemben a vajdasági magyar közösség is, hiszen három önkormányzatban győzni tudtunk" - húzta alá. Hozzátette: a többi észak-vajdasági településen a VMSZ a második számú politikai erő az SNS után. "Mindenhol folytatjuk az együttműködést a Szerb Haladó Párttal, hiszen ennek a két pártnak stratégiai szövetsége működik ebben az országban, ugyanúgy, ahogy a Vajdasági Magyar Szövetség magyarországi szövetségese a Fidesz, úgy a szerbiai szövetségese a Szerb Haladó Párt, azt gondoljuk, hogy ez a koalíció jó eredményeket hozott az elmúlt tíz évben, és mindenhol folytatni fogjuk ezt az együttműködést" - közölte.
Szabadkát az utóbbi években az SNS és a VMSZ koalíciója vezette, és a bejelentések szerint ez ezúttal is így lesz. A vasárnapi voksoláson az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt a voksok 51 százalékát szerezte meg, míg a Vajdasági Magyar Szövetségre a választópolgárok 27 százaléka adta a voksát. A baloldali ellenzék, Szabadka az erőszak ellen nevű listája a voksok 15 százalékát szerezte meg, míg a horvát kisebbségre a lakosság 4 százaléka szavazott.
Az önkormányzati választások végleges eredményeit az urnazárást követő 96 órán belül közlik, míg a helyi közgyűléseknek a végleges eredmények kihirdetését követően 30 napon belül kell felállniuk