Megszavazta pénteken a brit alsóház azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítség igénybevételével véget vethetnek életüknek.
Az egyéni képviselői indítványt, amelyet a kormányzó Munkáspárt frakciójának egyik tagja terjesztett elő, többórás részletes vita után 314-291 arányban, vagyis mindössze 23 fős többséggel hagyták jóvá. Ez azt jelenti, hogy a munkáspárti frakció is erősen megosztott volt, mivel a kormánypártnak az alsóházban ennél sokkal nagyobb többsége van.
A kormány nem írta elő a munkáspárti frakciónak a jogszabály megszavazását, mindegyik képviselő saját lelkiismerete szerint dönthetett. A péntek délutáni szavazás után az előterjesztés a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül.
Jogszabályként akkor léphet érvénybe, ha végleges szövegéről a két ház konszenzusra jut, de ez a pénteki alsóházi végszavazás után most már csaknem biztosra vehető.
A most jóváhagyott tervezet alapján az eredeti beterjesztéstől eltérően nem a londoni felsőbíróság kijelölt bírája, hanem jogászokból, pszichiáterekből és a szociális ellátószolgálat szakértőiből álló bírálóbizottságok döntenek majd arról, hogy egy-egy adott kérvényező külső segítség igénybevételével véget vethet-e életének.
A módosított indítvány mindemellett megtiltja az egészségügyi ellátószolgálat dolgozóinak, hogy 18 éven aluli pácienseknek egyáltalán megemlítsék az új törvény adta lehetőséget. Ez további szigorítása annak az eredeti tervezetben is szereplő kitételnek, amely 18 évesnél fiatalabb betegek esetében megtiltotta a segítségnyújtást életük befejezéséhez.
Az indítvány alapján azok a gyógyíthatatlan betegek vehetnének igénybe külső segítséget életük befejezéséhez, akik mentális állapotuk alapján döntés- és cselekvésképesek, és egyértelműen megállapítható, hogy döntésüket szabad akaratukból, külső kényszer vagy nyomásgyakorlás nélkül hozták meg.
Akik segítséggel véget kívánnak vetni életüknek, ezt két írásos nyilatkozatban kell kinyilvánítaniuk, különböző, egymástól független és egymást nem ismerő tanúk aláírásával.
A jelenlegi brit büntetőtörvények öngyilkosság elősegítéseként szankcionálják, ha valaki segítséget nyújt másnak ahhoz, hogy véget vessen életének, és 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók azok, akiket a bíróság ilyen vádpontban bűnösnek talál.
Az alsóházban pénteken elfogadott tervezetet a BBC közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozó jogi és egészségügyi szakértők a második világháború utáni brit jogtörténet egyik legnagyobb horderejű parlamenti aktusaként értékelték.
Elhangzott olyan szakvélemény, hogy az új törvény jelentősége vetekszik például a halálbüntetést eltörlő, 1969-ben elfogadott jogszabályéval, a homoszexualitást bűncselekménynek nyilvánító törvény 1967-ben végrehajtott megsemmisítésével, vagy az azonos nemű párok házasságát 2014 óta lehetővé tévő törvénnyel.