Összeférhetetlenség miatt lemondott az amerikai gyógyszerfelügyelet vakcináért felelős főtanácsadója

Összeférhetetlenség miatt lemondásra kényszerült az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) vakcináért felelős tanácsadó bizottságának vezetője - jelentette be az FDA szóvivőnője szerdán este.

Hana El Sahly, a houstoni Baylor egészségügyi főiskola virológus és mikrobiológus docense tavaly lett az FDA 15 tagú tanácsadót testületének elnöke, nemrégiben azonban kiderült, hogy július óta ő felügyeli a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat koronavírus elleni vakcinájának kísérleteit.Az FDA-nek kell engedélyeznie valamennyi új gyógyszer, vakcina és gyógykészítmény forgalomba hozatalát.

El Sahly és a biotechnológiai vállalat a sajtó kérésére sem kívánta kommentálni az FDA bejelentését.Az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) megszólaltatott elemzők megjegyezték: bár az FDA nem köteles figyelembe venni a véleményüket, de a gyakorlatban a tanácsadó testületek gyakran kulcsfontosságú szerepet játszanak egy-egy gyógyszer engedélyezésében.A Moderna a múlt héten jelentette be, hogy több mint 25 ezer emberen próbálják ki a kifejlesztett vakcinát, s a kísérleteik már az utolsó szakaszban vannak. Azt ígérték, hogy november elején már nagy valószínűséggel megmondhatják, hogy az oltóanyag hatékony és biztonságos-e. Ha ez így lesz, akkor a massachusettsi gyógyszergyártó az elsők között lesz a koronavírus elleni vakcinát engedélyeztető gyártók sorában.