Tiltakoznak a vasasok a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen

A Vasas Szakszervezeti Szövetség határozottan tiltakozik a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen, és követelik a munkavállalók érdekeit sértő módosítás tervezetének visszavonását - közölte Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés országos elnöke kedden.

Közölte, főként azt nem tudják támogatni, hogy a munkaidőkeret hossza a jelenlegi egy évről három évre módosuljon. Hozzátette, az időkeret emelésével tovább nőne a munkavállalók kiszolgáltatottsága.

Kifejtette, a munkaügyi ellenőrzések és a szakszervezeti tapasztalatok ma is azt mutatják, hogy a legtöbb vita és konfliktus ezen a területen van, még akkor is, ha a benyújtott javaslat indoklása a munkavállalók érdekeire is hivatkozik.

Elmondta, az egyéves munkaidőkeret alkalmazása - kollektív szerződés mellett - ma is lehetőség, amellyel a munkáltatók közül egyre többen élnek, jóllehet ez megterhelő a munkavállalók számára. Közölte, már most sem mindig megfelelően adják ki a pihenőidőt, és gyakori a 10-21 napot meghaladó egybefüggő munkavégzés.

Kijelentette: a törvénytelenségek és szabálytalanságok mellett megengedhetetlen, hogy a valamikori két havi munkaidőkeret egyoldalúan három éves munkaidőkeretre nőjön, miközben a semmitmondó korlátozás mellett a munkavállalói érdekek, a család és munka egyensúlya, a magánélet teljesen alárendelődik a munkáltató akaratának.

A vasasok nem támogatják a tervezett módosítást - szögezte le, megjegyezve: az "egyéni képviselői indítványok hátterében látszik egy-egy multinacionális vállalkozás erős lobbi tevékenysége, amit nem szabad megengedni, főként nem azon az áron, hogy a gazdasági érdekek előtérbe helyezésével a munkavállalók kiszolgáltatottsága tovább növekedjen" - közölte a szakszervezeti szövetség országos elnöke, aki azt is elmondta: tiltakozásukról több országgyűlési képviselőt is tájékoztattak, illetve minderről értesítették Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét.