Tízezrek tüntettek Isztambulban a pápa törökországi látogatása ellen

Több tízezer muszlim tüntetett vasárnap Isztambulban XVI. Benedek pápa jövő héten esedékes törökországi látogatása ellen.

A római katolikus egyházfő, akinek kedden kezdődő négynapos törökországi útja lesz az első hivatalos látogatása egy muszlim országban, óriási felháborodást váltott ki a muzulmánok körében egy szeptemberi beszédével, amelyben - sokan úgy találták - bántotta az iszlám vallást, s amely miatt XVI. Benedek sajnálatát fejezte ki, de bocsánatot nem kért. A tüntetők - köztük sok fiatal Korán-idézetes fejpánttal - dobokat vertek és török nemzeti lobogókat, valamint az iszlámista Saadet (Üdvözülés) párt zászlait lengettek.

 

 

 "Pápa, tiszteld a prófétát" - állt az egyik magasba tartott transzparensen. A megmozdulás rendjére négyezer rendőr felügyelt. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök elhatárolódott a tiltakozástól, "marginálisnak" nevezve a tiltakozó csoportokat.

 

A Saadet a szavazatok mindössze 2,5 százalékát szerezte meg a négy évvel ezelőtti parlamenti választásokon. A látogatást sokan úgy láttatják, mint lehetőséget a sokat vitatott szeptemberi németországi beszéd okozta sebek begyógyítására. XVI. Benedek vasárnap a Vatikánban azt mondta, az úttal meg szeretné mutatni a Törökországgal és a török néppel szemben érzett "nagyrabecsülését és őszinte barátságát".

 

A pápa biztonságára egyébként több ember fog vigyázni, mint két éve George Bush amerikai elnökére, aki a NATO 2004 júniusi csúcstalálkozóján vett részt Törökországban. Isztambulban 12 ezer rendőrt mozgósítanak a látogatás idején. A pápalátogatáshoz kapcsolódó hír, hogy lemondott a török kormány környezetvédelmi miniszterének tanácsadója.

 

Tacettin Uralnak azért kellett távoznia, mert a Vatikánt élesen bíráló könyvének megjelenése csak néhány nappal előzte meg XVI. Benedek törökországi látogatását. A szerző írásában a "haladás ellenségeként" jellemzi a Vatikánt, egyszersmind erkölcsi gyengeséggel vádolja a katolikus egyházat, mert az, mint írja, korrupt és "a hedonizmusnak hódol".

 

Ural a Milliyet című lapnak úgy nyilatkozott, a megjelentek nem személyes meggyőződését tükrözik, hanem történeti kutatások eredményein és sajtójelentéseken alapulnak.

 

 

(MTI)