Mintegy 4,25 milliárd koronás (68 milliárd forint) osztalékot kapott tavaly Andrej Babis az Agrofert konszerntől, amelynek korábban a cseh kormányfő egyszemélyes tulajdonosa volt. Babis ezt abban az interjúban mondta el, amelyet az iDnes című hírpotál hozott nyilvánosságra szerdán.
Az iDnes azzal kapcsolatban kérdezte a miniszterelnököt, hogy a cseh politikusoknak minden évben június végéig le kell adniuk vagyonnyilatkozatukat.
Az Agrofert nyeresége 2024-ben 7,1 milliárd koronát, 2025-ben pedig 2,2 milliárd koronát tett ki - jegyezte meg az iDnes. Babis osztaléka a 2025-ös évhez kötődik.
"Mielőtt a cégemet az alapba helyeztem volna, osztalékot kaptam ötmilliárd korona értékben. Ebből az Agrofert 750 millió korona nagyságban adót fizetett" - mondta Csehország egyik leggazdagabb embere. "Ha a cégem Cipruson lett volna bejegyezve, az állam ebből egy fillért sem lát" - tette hozzá.
A hatályos cseh törvények szerint egy kormánytag nem lehet tulajdonosa olyan vállalatnak, amely állami támogatásokra jogosult. Petr Pavel köztársasági elnök a tavaly októberi választások után ennek a problémának a megoldását szabta feltételéül annak, hogy Andrej Babist, a választásokon győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökét kormányfővé nevezze ki, és kormányalakítással bízza meg.