Továbbra sem választott új vezetőt az Öt Csillag Mozgalom olasz kormánypárt

- Elhalasztotta a tíz hónapja esedékes vezetőváltást az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vasárnap véget ért kongresszusa, amelyen tovább mélyültek az ellentétek a párt kormánypozícióban levő politikusai és a mozgalmi szárny között.

Az Öt Csillag Mozgalom történetének legelső kongresszusa interneten zajlott, amit a koronavírus-járvánnyal indokoltak, s bár a párt hagyományosan a közösségi oldalakon keresztül igyekszik elérni választóit, a kétnapos tanácskozásból csak a vasárnap délutáni felszólalások voltak nyilvánosak.

A kongresszus eredményét a sajtó úgy foglalta össze, hogy az egymással vitázó résztvevők belső megosztottság helyett egységet szorgalmaztak, valamint testületi pártvezetést sürgettek, de ennek tagjait nem választották meg.

Ezen kívül leszögezték, hogy az M5S alapelveit nem akarják módosítani, vagyis a párt a következő parlamenti választáson is önállóan, más párttal kötendő szövetség nélkül indul és az M5S politikusai a jövőben is csak két egymás utáni parlamenti mandátumot vállalhatnak, harmadszorra már nem indulhatnak választáson.

Vito Crimi ideiglenes pártvezető közölte, hogy a kongresszus jegyzőkönyvét közzéteszik az M5S közösségi oldalain és a párt választói szokás szerint online szavazhatnak az alapszabály esetleges módosításáról, s hasonlóképpen választják majd meg a párt új politikai vezetőjét is.

"Sok hűhó semmiért" - kommentálta a sajtó a kormánypárt elmaradt vezetőcseréjét, amely a posztot korábban betöltő Luigi Di Maio január 22-i lemondása óta várat magára. Az idén 34 éves Di Maio 2017-től vezette a pártot, amely a 2018-ban felmutatott 32,6 százalékos választási siker után a Ligával, majd 2019 szeptemberétől a baloldali Demokrata Párttal (PD) kormányoz. Az M5S támogatottsága mostanra 15 százalékra esett vissza. A legutolsó, szeptemberi helyhatósági választásokon az egykori legnagyobb párt M5S több helyen nem is állított jelöltet.

Mielőtt még leváltották volna, Luigi Di Maio lemondott a párt politikai vezetéséről és januártól kizárólag külügyminiszteri feladatait látja el, bár elemzők szerint soha nem mondott le a párt visszaszerzéséről.

A kongresszus összehívását még a nyáron a mozgalmi szárny vezetőjének tartott Alessandro Di Battista sürgette. "Alig várom, hogy ismét játszmába kerüljek" - nyilatkozta. Di Battista országos párttalálkozót és vezetőségi cserét remélt, ehelyett szűkkörű online vita zajlott a Di Maio vezette kormánypolitikusok és Di Battista csapata között, egyelőre eredmény nélkül - vélte a pártközeli Il Fatto Quotidiano napilap.

Nem kerülte el a figyelmet, hogy a kongresszusról elmaradt a mozgalmat útjára indító Beppe Grillo humorista. Felszólalt viszont az M5S-től a miniszterelnöki székbe helyezett Giuseppe Conte, aki a párt kezdeti, a politikát felforgatni és megújítani akaró szellemét idézte.

Az M5S-képviselő Andrea Coletti azonban kijelentette, a párt első kongresszusán semmilyen elképzelés nem hangzott el az ország jövőjéről. "Több ötletünk volt 2009-ben, amikor a mozgalomból párt lett" - jegyezte meg Coletti.