Oroszország még nem adott hivatalos választ a 30 napos tűzszünetről szóló amerikai javaslatra, amelybe Ukrajna már beleegyezett, Kijev viszont mindenképpen abból indul ki, hogy Oroszország nem támaszthat a fegyvernyugvás életbe léptetéséhez további feltételeket - jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az RBK-Ukrajina hírportálnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy Ukrajna elfogadta az amerikai fél javaslatát, és szavai szerint ennek megfelelően az orosz félnek is ezt kell tennie.
Szibiha kiemelte, hogy hatékony mechanizmust kell biztosítani a fegyverszünet betartásának objektív ellenőrzésére, ehhez pedig biztosítani kell a "nemzetközi összetevőt".
- fejtette ki a miniszter.
Szibiha rámutatott, hogy a fegyverszünet ellenőrzése általában az ENSZ és az EBESZ égisze alatt zajlik, de tekintettel Ukrajna 2014-2022 közötti negatív tapasztalataira, gondosan meg kell vitatni egy ilyenfajta nemzetközi ellenőrzés megvalósíthatóságát a mostani ideiglenes fegyverszünet esetében. "Európai kollégáinkkal és az amerikai féllel is meg kell vitatni ezt a témát, és most éppen ilyen konzultációkat folytatunk" - fűzte hozzá Szibiha.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a tűzszünet életbe lépéséhez önmagukban a megállapodások nem elegendőek, mivel Ukrajna a korább tűzszünetek időszakaiban már szembesült orosz provokációkkal.
- fogalmazott.
Hozzátette: Ukrajna nem egyszer tapasztalta, hogy "az oroszok nem tartják be a megállapodásaikat, és az a gyakorlatuk, hogy azonnal megszegik a tűzszünetet".
Szibiha azt is hangsúlyozta, hogy most kizárólag ideiglenes fegyvernyugvásról van szó. "Semmiképpen sincs szó befagyott konfliktusról, hanem egy 30 napos ideiglenes fegyverszünetről, miként az amerikai delegációval közös nyilatkozatunkban is leszögeztük" - emelte ki az ukrán külügyminiszter.