Valószínűleg megmérgezték a volt orosz kormányfőt

Jegor Gajdart "természetellenes" mérgezés érte - állapították meg a volt orosz miniszterelnököt kezelő moszkvai orvosok, ezzel kézenfekvővé téve azt a feltételezést, hogy megmérgezhették. A moszkvai orvosok "nem látnak természetes okot a mérgezésre, nem tudtak kimutatni semmilyen általuk ismert természetes anyagot" - mondta csütörtök este Gajdar szóvivője.

Valerij Natarov szerint tehát Gajdar "természetellenes" mérgezésnek esett áldozatul. Gajdar lánya, Marija megerősítette: "az orvosok nem lelnek semmilyen más magyarázatot apja állapotára, mint hogy ismeretlen anyagtól mérgezést szenvedett".

Mindamellett Natarov rámutatott: bár az orvosok biztosra is veszik, hogy Gajdar súlyos betegségét mérgezés okozta, még nem tudták megállapítani, hogy mi idézte azt elő.

 

Sőt, Natarov szerint az orvosok a jövő hét elejénél előbb nem is tudják elkészíteni pontos diagnózisukat, mert pótlólagos információkat kértek attól a Dublin melletti kórháztól, ahol Gajdart pénteki elájulása után kezelték.

 

Marija Gajdar megerősítette azt is, hogy apja, akit hétfőn szállítottak át egy moszkvai kórházba, jobban érzi magát. Előzőleg reményét fejezte ki, hogy a jövő hét elején már hazaengedik.

 

A Vlagyimir Putyin orosz elnök mérsékelt ellenfelének számító közgazdász egy írországi konferencián esett össze, és csak három óra múltán nyerte vissza eszméletét.

 

A Kreml közölte, hogy Putyin telefonon felhívta Gajdart, és mielőbbi gyógyulást kívánt neki. Ha bebizonyosodik, hogy Gajdart csakugyan megmérgezték, akkor az alátámaszthatja azokat a latolgatásokat, amelyek a volt miniszterelnök esetét összefüggésbe hozzák Putyin két éles bírálója, Anna Politkovszkaja újságírónő moszkvai és Alekszandr Litvinyenko londoni erőszakos halálával.

 

 

(MTI)