A Scotland Yard gyanúja szerint nem az eddig legvalószínűbb helyszínnek tekintett londoni szusi-éteremben, hanem a Millennium szállodában mérgezték meg Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tisztet - írja a pénteki The Times, amely szerint a halálos sugárkoktélt a hotel egyik vendégszobájában keverhették.
A brit egészségvédelmi hatóság (HPA) éppen előző este jelentette be, hogy a nyugat-londoni Grosvenor Square-en, az amerikai nagykövetség közelében lévő Millennium Hotel hét alkalmazottjának vizeletmintájában polónium 210-es izotóp jelenlétét mutatták ki. Ezzel a radioaktív anyaggal ölték meg az orosz állambiztonság (FSZB) Londonba dezertált volt alezredesét.
A szálloda volt az egyik első londoni helyszín az immár csaknem kéttucatnyi közül, ahol a Litvinyenko halála ügyében nyomozó hatóságok kimutatták a polónium 210-es jelenlétét. Korábbi nem hivatalos médiaértesülések szerint az érintett londoni helyszínek közül a legerősebb sugárzást éppen a Millenniumban mérték; itt a sugárzás intenzitása állítólag meghaladta a még ártalmatlannak tekintett dózis felső határát.
A The Times által idézett nyomozók úgy tartják, hogy a Litvinyenkónak beadott méregkoktélt valószínűleg a Millennium egy negyedik emeleti vendégszobájában keverték. A szobában, amelyben a kérdéses időszakban egy orosz lakott, "jelentős mennyiségben" mutatták ki a polónium 210-es nyomait.
A cikk szerint a Scotland Yard azt valószínűsíti, hogy Litvinyenkót először a londoni Piccadilly egyik szusi-éttermében próbálták megmérgezni, ez a kísérlet azonban nem sikerült. A szakértők minden olyan helyen kimutatták a polónium 210-est, ahol Litvinyenko a Millenniumban elfogyasztott tea után megfordult. A The Times szerint ha Litvinyenko italába tették a mérget, a poharából elpárolgó folyadékot mindenki belélegezhette, aki a bárban tartózkodott, főleg az alkalmazottak, akik a legtöbb időt töltötték a helyiségben.
Moszkvában két olyan sugártesztelő központot hoztak létre, ahol megvizsgáltathatják magukat azok az oroszok, akik Londonban jártak és aggódnak amiatt, hogy polónium 210-es sugárzó izotóppal fertőződhettek - közölte Gennagyij Onyiscsenko tisztifőorvos pénteken. A két moszkvai központ a belvároshoz közel, a Graf utcában, illetve a 6-os számú közkórházban van - mondta Onyiscsenko, de sietett hozzátenni: szakértői szerint jelenleg senki sem szorul polóniumsugárzási vizsgálatra.
(MTI)