Visszautasította a romániai korrupció gyanúját a Keviép ügyvezetője

Visszautasította a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) gyanúsítását Miklóssy Ferenc, a debreceni Keviép Kft. ügyvezetője az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatában.

 

    A román nyomozóhatóság csütörtökön jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indított a Bihar Megyei Tanács alelnöke, Kiss Sándor ellen.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét is betöltő politikus egyik ügyében a DNA Miklóssy Ferencet, a Keviép ügyvezetőjét is pénzmosással gyanúsította meg. A nyomozók szerint a Keviép ügyvezetője 300 ezer euró kenőpénzt fizetett közvetítőkön keresztül Kiss Sándornak és Mudura Sándor nagyváradi üzletembernek azért, hogy a Keviép építhesse meg és működtethesse Nagyvárad környezetbarát szeméttárolóját.

    Miklóssy Ferenc minden alapot nélkülöző politikai koncepciónak minősítette a gyanúsítást. Az ügyvezető szerint a nagyváradi hulladéktároló megépítéséről kötött 2003-as szerződés helyességét bizonyítja, hogy a hulladékkezelő azóta is "minden szempontból kiválóan üzemel", és a nagyváradi Románia egyik legkorszerűbb és leghatékonyabban működő hulladéklerakója.

    A Keviép ügyvezetője rámutatott: a hulladékkezelőről olyan bizottság döntött, amelyben a DNA által gyanúsított személyek nem vehettek részt, arra semmilyen befolyást nem gyakorolhattak. Az ügyvezető abszurdnak tartotta a DNA állítását, és közölte: meggyőződése, hogy a vizsgálat és - amennyiben sor kerül erre - a független bírósági eljárás egyértelműen bizonyítja majd a gyanú megalapozatlanságát.