A tehetséggel járó felelősséget hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nemzetközi diákolimpiákon eredményesen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak rendezett keddi eseményen, ahol Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel elismerést és miniszteri ösztöndíjat tanúsító okleveleket adtak át. Az elmúlt évben öt arany, 13 ezüst és hat bronzérmet szereztek a magyar diákok, illetve hatan részesültek dicséretben - adta hírül a Kormányszóvivő.hu.
A 2008-as diákolimpiákon 30 magyar tanuló vett részt fizikából, kémiából, földrajzból, informatikából, matematikából, filozófiából és orosz nyelvből. Összesen 24 dobogós eredmény született.
Hiller István hangsúlyozta: a magyar diákok nemzetközi összehasonlításban is a legjobbak között vannak. A miniszter hozzátette, a díjazottak között volt olyan diák is, aki 2008-ban két diákolimpián is részt vett.
Hiller István a rendezvényen emlékeztetett: a diákolimpiák egyes tárgyainak versenyét évente a világ más városaiban rendezik meg, így tavaly többek között Vietnamban, Egyiptomban, illetve Romániában mérték össze tudásukat a tanulók. "A kémiai diákolimpiát Magyarország rendezte, s ennek keretében 66 ország több mint 250 diákja járt nálunk" - mondta.
Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozta, hogy amit a tehetséges fiatalok elértek, nem egyszerűen diákként, gyerekként, hanem magyarként érték el. Hozzátette: fontos, hogy a diákok az elért szakmai eredmények mellett az élet más területén is sikeresek legyenek, hiszen az élet egyik területén átélt boldogtalanságot nem kompenzálja a másik területen elért boldogság - fogalmazott.
(Forrás: Kormányszóvivő.hu)
(www.edupress.hu)