Nagy-Britannia lakossága több mint hatszorosa hazánkénak, a felsőoktatásba jelentkezők száma viszont arányosan kevesebb, mint Magyarországon. Az Egyesült Királyságban évente körülbelül 500.000 fiatal adja be jelentkezési lapját a felsőoktatásba, míg Magyarországon 2007-ben valamivel több mint 108 ezer jelentkezés érkezett, ebből tehát látszik, hogy a szigetországban arányaiban kevesebben szeretnének diplomát szerezni, mint nálunk.
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ a brit felvételi rendszert vizsgálta.
A jelentkezők ugyan arányosan kevesebben vannak, de 2007-ben 77 százalékuk bejutott a felsőoktatásba, míg Magyarországon 2006-ban 71 százalék, 2007-ben pedig 75 százalék volt ez az arány. Meg kell jegyezni, hogy a brit oktatáspolitika egyik legfontosabb célja, hogy minél többen tanuljanak tovább a felsőoktatásban.
Főbb különbségek a két felvételi rendszer között
Erős különbség a magyar és a brit felvételi rendszer között, hogy míg hazánkban a jelentkezők korlátlan lehetőséget pályázhatnak meg intézménytől és tudományterülettől függetlenül, addig az Egyesült Királyságban korlátozott számú szakot jelölhetnek meg a diákok a választott területtől függően. Van olyan terület, ahol 3, 4 szakra pályázhatnak, de maximálisan 5 kurzus megjelölésére van lehetőségük. A két nagynevű brit intézmény, a Cambridge és az Oxfordi Egyetem esetében pedig mindössze egy kurzust választhatnak a jelentkezők.
A jelentkezés módjában is nagy az eltérés, Nagy-Britanniában sokkal elterjedtebb az elektronikus jelentkezés. A szigetország felvételizőinek kilencven százaléka számítógépe segítségével oldja meg a jelentkezést, míg Magyarországon egyelőre a továbbtanulni készülők tíz százaléka választja ezt a lehetőséget.
UCAS - a jelentkezések koordinátora
Az Egyesült Királyság területén a felsőoktatási kurzusokra a felvételi jelentkezéseket elsősorban az Universities and Colleges Admissions Service (UCAS) koordinálja, ami nagyjából megegyezik a hazánkban működő OFIK-kal. Vannak azonban olyan kurzusok az Egyesült Királyságban - zenei képzés, ápolás és egészségügy, posztgraduális tanárképzés -, amelyek esetében egy külön szervezet látja el a felvételi ügyintézés feladatkörét.
A jelentkezési határidő után a jelentkezéseket az UCAS elküldi a megfelelő felsőoktatási intézményeknek, ahol az érdemjegyek, UCAS ′Tarifa′ (a különböző képzettségek pontrendszerbe számított értéke) és a felvételi teszt eredményei alapján döntik el, hogy a jelentkező felvételt nyert-e.
A felvételt nyert hallgató a jelentkezési időszak kezdetéhez viszonyítva egy év múlva kezdheti meg felsőfokú tanulmányait.
Ha nem sikerül a felvételi, akkor a jelentkezőnek lehetősége van, hogy az UCAS munkatársaival közösen felkutassa a különböző továbbtanulási lehetőségeket.
Nálunk több az intézmény
A brit felsőoktatást vizsgálva az is látszik, hogy a lakosság arányaihoz mérten Magyarországon több felsőoktatási intézmény működik, mint Nagy- Britanniában. Hazánkban 79 integrált intézmény oktatja leendő diplomásainkat, míg a szigetországban 327 felsőoktatási intézmény működik.
(www.edupress.hu)