A magyar egyetemek felkerültek a világtérképre, mutatja ezt az is, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb öt százalékában - mondta a kulturális és innovációs miniszter a Europe Universities Summit rendezvényen szerdán, Budapesten
Hankó Balázs hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem (SE) a világ legjobb egy százalékában, további három egyetem pedig a legjobb két százalékban szerepel. "Ezt az elmúlt években értük el a megújulásnak, a megújult, versenyképes és autonóm egyetemi világnak köszönhetően" - fogalmazott a miniszter.
A politikus kiemelte: ma már nemzetközi szinten is kíváncsiak arra, hogy az elmúlt években hogyan újult meg a magyar felsőoktatás. Ezt mutatja többek között az is, hogy az egyik - ha nem a legnagyobb - nemzetközi rangsorokkal foglalkozó cég, a THE, Magyarországon tartja európai nagy rangsorkonferenciáját - tette hozzá.
Hankó Balázs közölte: a felsőoktatás megújításának köszönhetően önállóbbak, versenyképesebbek és sikeresek lettek a magyar egyetemek.
Felidézte, hogy az elmúlt években az intézmények több száz helyet léptek előre a világranglistán. Az Óbudai Egyetem például most a 600. és 800. hely között áll a ranglistán, míg néhány éve az 1200. hely körül volt.
"A célunk pedig nem lehet más, mint az, hogy 2030-ra legyen magyar egyetem a világ legjobb száz egyeteme között, és legyen legalább három egyetemünk Európa száz legjobb felsőoktatási intézménye között" - hangoztatta a miniszter.
A mostani konferenciáról a tárcavezető közölte: a rendezvényen a világ és Európa egyetemi vezetői tanácskoznak, emellett bemutatják a magyar modellt, amely "mint látszik, Brüsszel ellenére is nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik."