- A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben fordult Magyarország következő miniszterelnökéhez, amelyben egyebek mellett önálló oktatási minisztérium létrehozását, jelentős béremelést és a munkaterhek csökkentését sürgetik.
A szakszervezet azt írta, "Tudomásunk szerint a választásokon győztes pártszövetség több tagja is nyilvánosan hangot adott annak a véleménynek, hogy valóban szükséges és nem tűr halasztást a pedagógusok helyzetének, életkörülményeinek javítása, beleértve az anyagi megbecsülést, a munkaterhek csökkentését, a független értelmiségi lét feltételeinek megteremtését".
Az elmúlt évek tapasztalatai az érdekképviselet szerint azt mutatták, hogy a kormány eddigi struktúrájában nem volt igazán gazdája az oktatásnak. "Nem volt olyan kompetens vezető, aki szakértelmével és elhivatottságával kellőképpen tudta volna a jövő szempontjából talán a legfontosabb ágazat érdekeit érvényesíteni" - fogalmaztak.
A PDSZ szerint nem vált be az a megoldás sem, hogy különböző minisztériumok fennhatósága alá kerültek az oktatás különböző területei. Mindezért szükségesnek tartják önálló oktatási minisztérium létrehozását, mely az oktatás minden területét - az óvodától a felsőoktatásig - összehangoltan tudja képviselni.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy jelentős béremelés és a munkaterhelés csökkentése nélkül nem orvosolható a tantestületek elöregedése és a létszámok drámai csökkenése, nem csökkenthető a feszültség a társadalom és a kor elvárásai és az oktatási intézmények teljesítőképessége között.
A PDSZ már az előző kormány megalakulásakor és azóta is több ízben megfogalmazta az önálló oktatási tárca szükségességét - emlékeztettek, és megjegyezték, remélik, "most - miután a tanárhiány napról napra súlyosbodik - megértőbb fülekre talál kérésük, mint eddig".