Az Oktatási Hivatal 640 óvodai csoportot vizsgált meg, miközben a háromezer lakosnál kevesebbel rendelkező települések óvodáinak felvételi gyakorlatát ellenőrizte. Az eredmények: mintegy 34 intézményben lépték túl az alapító okiratban lefektetett maximalizált létszámot, illetve húsz százalékukban a törvényben meghatározott 25 fős limitet is meghaladtak az egyes óvodai csoportok összeállításánál - olvasható a Pénzcentrum oldalán.
Ugyan átlagosan 96 százalékos a vizsgált óvodák kihasználtsága, nem ott találhatók a szabad férőhelyek, ahol valóban szükség lenne rájuk. A górcső alá vett intézmények 20 százalékában lépték túl a törvényileg előírt 25 fős limitet, de találtak olyan óvodát is, ahol 37 gyermek járt egy csoportba. A létszám túllépése a Közép-Magyarországon volt a legjellemzőbb, de a tapasztalt jogsértések között szerepel a halmozottan hátrányos helyzetűek elutasítása is, egy intézményben pedig a házirendben rögzítették a szobatisztaságot, mint felvételi kritériumot. Problémát jelent az is, hogy az intézmények 78 százaléka egyáltalán nem fekteti le hivatalos dokumentumban a felvételi eljárás menetét és feltételeit.
(Forrás: Pénzcentrum.hu)
(www.edupress.hu)