A társadalomtudományi mesterszakok közül a Zsimond Király Főiskola korábban elfogadott vallástudományi mesterszakja mellett, az idén debütáló politikatudomány mesterszak a legfontosabb új társadalomtudományok egyike - mondta Dr. Bayer József, a szak felelőse. Politikatudomány mesterképzésen a főbb ismeretkörök tartalmazzák a politikai filozófiát és eszmetörténetet, a kutatás módszereit, a nemzetközi kapcsolatok elméletét, Európa-tanulmányokat, összehasonlító alkotmánytant, közigazgatástant.
"Egy új demokráciában a politikatudomány a legfontosabb új társadalomtudományok egyike" - mondta az EduPress-nek a szak felelőse, Dr. Bayer József akadémikus, egyetemi tanár, aki 1994-ben már az ELTE Bölcsészkarán is alapított egyetemi szakot a Politikaelméleti Tanszék vezetőjeként. Az MTA PTI igazgatója szerint a politikatudomány "elengedhetetlen a demokratikus intézmények megismeréséhez és működésük megértéséhez, az európai dimenzió és általában a nemzetközi összefüggések tanulmányozásához. Emellett a politika konfliktusos folyamatának értelmes és tárgyilagos elemzésére szükség van a politikai rendszer normális működéséhez és egy új, demokratikus politikai kultúra kialakulásához."
A szakember arról is tájékoztatott, hogy a politikatudomány mesterszak hallgatói szert tehetnek a politikai elemzés, konfliktuskezelés, a politikai szervezés és irányítás, tanácsadás és szakértői munka eredményes végzéséhez szükséges tudásra és készségekre. A képzésben részt vesznek a MTA Politika Tudományi Intézet tagjai is, a két intézmény közötti együttműködési szerződés alapján, mint a főiskolán működő kihelyezett tanszék munkatársai.
(www.edupress.hu)