Egészségügyi államtitkár: az utcai segítségnyújtásban mindenkinek részt kell vennie

Oktatás - 2017-12-01

Az egészségügyi államtitkár szerint az utcai segítségnyújtásban mindenkinek részt kell vennie, nem szabad másokra várni, sok esetben csak ekkor van esélye a bajba jutott embereknek a maradandó károsodás nélküli túlélésre.

Ónodi-Szűcs Zoltán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Wake Up - Mentsünk együtt életet! című, középiskolásoknak szóló országos kampányának debreceni állomásán tartott sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon az utcákon évente hatezer ember lesz rosszul, akihez mentőt kell hívni.

A mentők kiérkezési ideje 15 perc, ugyanakkor öt perc esélye van az embereknek, hogy maradandó károsodás nélkül túléljék a rosszullétet, ezért a mellettük állóknak azonnal a segítségükre kell sietni, és a mentők kiérkezéséig megkezdeni az újraélesztést - magyarázta a tennivalókat az államtitkár.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója hozzátette: a rossz újraélesztés is jobb, mint a semmi, ugyanis e nélkül percenként 8-10 százalékkal csökken a bajba jutott emberek esélye, hogy maradandó károsodás nélkül meggyógyuljanak.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza