A 2009. évi felvételi adatok azt mutatják, hogy ismét növekedett az érdeklődés a Debreceni Egyetem iránt. A július 23-án nyilvánosságra hozott ponthatárok szerint a 2009/2010-es tanévre 7587 hallgató nyert felvételt, ami 19,91%-kal magasabb a tavalyi eredménynél.
Eredmények
Az elsőévesek közül 5391-en állami támogatott formában kezdhetik meg tanulmányaikat. A költségtérítéses hallgatók aránya a tavalyiakhoz hasonlóan 28-29% között alakult. A felvételi szám alapján megállapítható, hogy a 2009-ben a 9790 elsőhelyes jelentkezőre vonatkoztatva a felvettek aránya 77,4%. Összességében 1270-nel több elsőéves jutott be az egyetemre a tavalyi évhez képest. A növekedés zöme – 867 hallgató – a mesterképzéses hallgatók számának növekedéséből ered.
A nappali államilag támogatott alapképzésre felvettek száma 3460, ami minimális emelkedés (42 hallgató, azaz 1,2%) az elmúlt évhez képest. Az osztatlan képzésben elhanyagolható csökkenés tapasztalható (orvos, jogász), ami elsősorban Budapest elszívó hatásának tulajdonítható.
Mesterképzés
Állami támogatott mesterképzésre 982 főt tudtunk felvenni, amihez még csatlakozik a 2009. februárban felvett 80 hallgató. 196-an költségtérítéses mesterképzésben kezdhetik meg tanulmányaikat.
A mesterképzésre felvett hallgatók száma összesen 1258
A bolognai folyamat keretében létrejött mesterképzésre több hallgatót tervezett felvenni az egyetem, és a jelentkezők száma is optimizmusra adott okot. Sokan azonban nem fejezték be 3 év alatt tanulmányaikat, még többen nyelvvizsgát sem tettek, így oklevél hiányában nem nyerhettek felvételt mesterképzésre. Bízunk abban, hogy a keresztfélévben 2010 februárjában induló képzések beindulásáig sokan megszerzik a hiányzó dokumentumokat. Az újabb hét féléves BSc/BA képzések befejeződnek addig. Ennek következtében is növelni tudjuk majd a mesterképzéses hallgatók számát és arányát a hallgatói létszámon belül.
Ponthatárok
Általánosan megállapítható, hogy – néhány szaktól eltekintve – magasabb pontszám kellett az állami támogatott képzésbe kerüléshez. Sok esetben kiemelkedő pontszám-emelkedés következett be a tavalyihoz viszonyítva (zárójelben a ponthatár növekedés %-ban):
informatikus és szakigazgatási szervező agrármérnök 63%,
mentőtiszt 40%,
növénytermesztő mérnök alapszak 39%,
földrajz 37%,
gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök 36%,
kémia 35%,
pénzügy és számvitel 30%,
biomérnök 30%,
kertészmérnök 27%,
szociális munkás 22%,
óvodapedagógus 22%,
földtudomány 21%.
Kiemelésre érdemes, hogy a 100 fős csökkenés miatt viszonylag kevés a műszaki képzésre felvett hallgatók száma, ami az építész és építő mérnök országos keretszám csökkenéséből is ered. Ugyanakkor a ponthatárok emelkedése miatt lényegesen nehezebb volt bekerülni az állami támogatott képzésre. A felvételhez szükséges pontszám emelkedése egyes szakokon:
gépészmérnök 78 %,
környezetmérnök 72 %,
műszaki menedzser 66%
építőmérnök 58 %,
építész 26 %.
A színvonal emelkedését mutatja az is, hogy míg tavaly 5 szakon volt szükség 400 pont felett teljesíteni – kereskedelmi és marketing 402 pont, általános orvos 417, politológia 401, pszichológia 455, fogorvos 423 - addig az idén állami támogatott képzésre való felvételhez néggyel több, azaz 9 szakon volt szükséges 400 pont feletti teljesítményre:
pszichológia 439,
fogorvos 426,
általános orvos 420,
kommunikáció és médiatudomány 414,
kereskedelem és marketing 413,
gyógyszerész 411,
jogász nappali/levelező 408/-402,
politológia 403,
a zeneművészeti képzés területén 5 szakirányon.
Természettudományos képzés
Külön kell szólni a természettudományi képzésről, amelynek népszerűsítését, a közoktatás színvonalának emelését a Debreceni Egyetem országos kezdeményezés keretében szorgalmazta, hiszen rendkívül fontos területnek tartjuk. Erre köteleznek hagyományaink is.
Külön örömünkre szolgál, hogy ezen a képzési területen a támogatott alapképzésre felvett hallgatók száma 557-ről 773-ra, azaz 39%-kal növekedett.
Az összes felvett hallgatói létszám 661-ről 1017-re emelkedett, ami 51%-os növekedést mutat. (A pontszámok is általában emelkedtek.) Kiemelkedően jelentős volt a létszámnövekedés az alábbi szakokon:
kémia +98%,
matematika +95%,
biológia + 56%,
vegyészmérnök +48%,
villamosmérnök +36%.
Ugyanakkor továbbra is gondot okoz a fizika alapképzés, amelyen, ha csak kettővel is, de tovább csökkent a felvett hallgatók száma (-13%).
Pótfelvételi
A Debreceni Egyetem lehetőséget biztosít pótfelvételire is három mesterszakon, állami támogatott formában:
MBA (Közgazdaságtudományi Kar),
növénytermesztő (Mezőgazdaság-tudományi Kar),
zenetanár (Zeneművészeti Kar), több szakirányon.
Az egyetem a többi szakon – néhány kivétellel – költségtérítéses formában kíván pótfelvételi lehetőséget biztosítani a tanulni akarók számára. A pótfelvételi jelentkezési lapokat 2009. augusztus 9-ig kell benyújtani.