Hatvani Díjas: Dr. Kiss Gabriella középiskolai tanár

Oktatás - 2018-10-23

Dr. Kiss Gabriella középiskolai tanár, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájának intézményvezető-helyettese. 1986-ban diplomázott a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ezt követően lett a gimnázium tanára.

2010-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a latin-amerikai irodalom doktora lett. Rendszeresen publikál a Filológiai Közlönyben, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Bizottságának folyóiratában, illetve az ELTE Spanyol Tanszékének kiadványaiban.

2010-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a latin-amerikai irodalom doktora lett. Fotó Miskolczi János

2008-tól tagja az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny szakmai bizottságának. 2015 óta mestertanár, pedagógus-minősítési és tanfelügyeleti szakértő, 2016 óta kutatótanár.

2018-ban az ő vezetésével készítette el gimnáziuma tehetséggondozó munkacsoportja az Európai Tehetségpont pályázatot, s került be az iskola az Európai Tehetséggondozó Hálózatba Európai Tehetségpontként.