Már csak egy nap a ponthatárokig!

Oktatás - 2006-07-25

A ponthatárokat megállapító számítógépes algoritmus befejezi munkáját, és július 26-án, szerda késő este minden eldől. Elsőként a felvi.hu honlapon lesznek fent az eredmények, amelyekből kiderül, kit milyen felsőoktatási intézménybe vettek fel.

A hivatalos ponthatárok elsőként - még 26-án éjszaka - az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján jelennek meg, a felvételizők pedig a személyre szabott weboldalukon ("Az én felvim") névre szólóan is meg fogják találni a rájuk vonatkozó ponthatárokat és a felvételi döntést. Sőt, az OFIK SMS-ben is értesíti azokat, akik a jelentkezési lapjukon mobilszámukkal és hozzájárulásukkal engedélyt adtak erre. Mivel a mintegy 700 ezer darab sms kiküldése néhány órát vesz igénybe, az üzenetek várhatóan a késő esti, éjszakai órákban érkeznek meg a jelentkezőkhöz. Akiket zavar az éjszaka küldött SMS, kapcsolják ki telefonjaikat - kéri a felvi.hu.

     

Fontos azonban megjegyezni, hogy a felvételi döntés csak akkor válik hivatalossá, amikor az adott felsőoktatási intézmény erről levélben értesítést küld. A különböző médiumok 27-én reggel kapják meg hivatalosan a ponthatárok listáját, ezért a vonalhúzás éjszakáján az OFIK csak azon információkért vállalhat felelősséget, melyek a felvi.hu-n jelennek meg. Aki tehát a hivatalos, megbízható ponthatárokat szeretné látni, kattintson oda!

 

Így születnek a ponthatárok

  

A július 26-i vonalhúzás már csak az utolsó állomása annak a hosszú előkészítő munkának, amely tulajdonképpen már a jelentkezési lapok adatainak rögzítésével megkezdődik. Maga a vonalhúzás tulajdonképpen nem más, mint egy matematikai algoritmus lefuttatása. Addigra kialakul minden egyes szakon az oda jelentkezők sorrendje, amelynek élen a legtöbb pontot szerzett reménybeli gólya áll, őt követik szép sorban a többiek.

   

A program folyamatosan összeveti az irányszámokat az adott intézménybe és szakra jelentkezők számával és felvételi pontszámával. Egy időben vizsgálja az összes szakot, jelentkezőt és pontszámot, megállapítva, melyik az a hely az előzetesen felállított rangsorban, ahová a pontszámai alapján felveszik a jelentkezőt, míg a többi megjelölt helyről törli a jelentkezést, hogy oda bekerülhessenek mások. Mivel a programot általában nem elég egyszer lefuttatni, így várhatóan idén is késő estére születnek meg a végleges ponthatárok. (forrás: www.edupress.hu)