Az új kormány a szakképzést sem hagyja érintetlenül, az egyes szakmák keretszámainak tervezése, a gyakorlati képzés irányítása és ellenőrzése a gazdaság szereplőinek kezébe kerül. A pedagógus-életpálya és a szakképzés mellett a kisiskolák visszaállításáról kérdezte az Edupress Hoffmann Rózsát, akit Sólyom László köztársasági elnök június 2-án nevezett ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkárának.
Megosztottan nyilatkoztak nemrég a kisiskolák létrehozásáról szóló, Réthelyi Miklós által is felvetett javaslatról a kistelepülések vezetői. Ön szerint támogatni kell őket abban, hogy saját iskolát működtessenek?
Feltétlenül támogatni kell, hiszen számos településen kényszerből zárták be az iskolákat. Ha egy kis faluban megszűnik az elemi oktatás, az nemcsak azt jelenti, hogy az utolsó kulturális bázis is elhagyja a települést, hanem az a vég kezdete. A lakosság szép lassan elöregszik, mivel kevesebb kisgyermekes szülő költözik az adott faluba.
Nem szólva arról, hogy az iskolabezárásokat a gyermekek is megsínylik. Az elmúlt évek intézkedéseinek szenvedő alanyaivá vált érintett településeken a polgármesterek, szülők, pedagógusok beszámolója szerint a kis falusi iskolákból városi iskolákba terelt diákok jelentős hányada nem érzi jól magát az új iskolában, s ennek következtében tanulmányi eredménye is leromlik.
A kisiskolák visszaállítása a magyar vidék egyik létkérdése, köztudomású, hogy az iskola óriási lakosságmegtartó erővel bír. Védhetetlen az elmúlt esztendőkben elindított iskolabezárási folyamat, ugyanis nem igaz, hogy a kisiskolák működtetése elviselhetetlen terhet ró az államra, hiszen az ezzel járó költségek a közoktatási költségvetés csupán kb. egy százalékát teszik ki.
Természetesen a kisiskolák visszaállítása a települések számára csupán lehetőség, és nem kényszer. A mi célunk, hogy anyagi problémák miatt sehol ne szűnjön meg az elemi oktatás, és minden településen működhessen alsó tagozat. Ezek megvalósításához azonban először fel kell mérni az igényeket, világossá kell tenni a pénzügyi kereteket és a létszámhatárokat, valamint azt is meg kell vizsgálni, hogy az oktatás megszüntetését követően az elhagyatott iskolaépületek egyáltalán alkalmasak-e még az oktatásra.
Hogyan valósítható meg az elemi oktatás olyan településen, ahol például egy-egy évfolyamra csak nyolc-nyolc gyerek jut?
Éppen bizottsági meghallgatásán hangsúlyozta Réthelyi Miklós az osztatlan képzés jelentőségét, amikor a tanító együtt tanít például elsős és harmadikas diákokat. A pedagógiai módszer kiváló, a mai magyar szellemi élet élvonalában számos olyan ismert szakembert találunk, aki ilyen kisiskolából indult. Hogy mást ne említsek, például Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is osztatlan képzésű falusi iskolában tanulta meg a betűvetést.
Az osztatlan képzés egyik előnye, hogy nem feltétlenül kell hozzá önálló iskola önálló igazgató, bevezetéséhez elegendő két-három elkötelezett tanító, akikben a közösség is megbízik. A másik előny az ott alkalmazott pedagógiai módszer, a gyerekek megtanulnak önállóan és csapatban is dolgozni, az osztott osztályok fejlesztik a tanári kreativitást is. Miközben ugyanis a tanár az egyik korcsoporttal foglalkozik, addig a másik csoportba tartozó gyerekek önálló feladatot végeznek. Az osztatlan képzés mellett azonban számos egyéb módszert ismer hasonló esetek megoldására a szakirodalom, például az óvoda és az alsó tagozat közti folyamatos átmenet miatt együtt is működtethető a két intézmény. Fontos szabálynak kell tekintenünk, hogy ezekben a kisiskolákban nem szabad mereven meghúzni az osztálylétszámokat.
Rövidebb, rugalmasabb szakképzés bevezetéséről tett említést korábban a KDNP Iskola-erkölcs-tudás címet viselő programjában.
Valóban át akarjuk alakítani a szakképzést, ebben pedig jelentős szerepet fognak kapni a gazdasági élet szereplői, a kamarák. Mindezt a gazdasági tárca fogja koordinálni. Az azonban biztos, hogy ahol indokolatlanul emelték fel a képzési időt négy-öt évre, ott a képzés időtartamát le kell csökkenteni a reális szintre, hogy minél előbb munkába állhassanak a fiatalok. Az elméleti képzés továbbra is az oktatási intézmény feladata lesz, a szakmai képzésért azonban a piaci szereplők felelősek. Ezzel a duálisnak nevezett német modell valósulhatna meg.
Felül kell azonban vizsgálni a szakmai igényeket is. Korábban az Állami Számvevőszék arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző csoportok más és más területeket ítélnek meg hiány- és divatszakmának. Nem tartható fenn tovább az a rendszer, mely szerint az egyéni ambíciók, illetve az iskola kínálata dönt a szakképzés belső szerkezetéről. A piaci szférának kell meghatároznia azt, hogy hány szakemberre van szükség az egyes területeken. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatról Matolcsy György nemzeti gazdaságfejlesztési miniszter bizottsági meghallgatásán elmondta, hogy fél év alatt elvégzik a szükséges felmérést.
A felmérés és annak következtében a megfelelő keretszámok megállapítása elegendő lehet a probléma orvoslására?
Nyilvánvalóan nem. A fiatalok alacsony érdeklődése esetén ösztöndíjakkal, vonzó iskolai környezettel, színvonalas kollégiumi- és sportélettel lehet megszólítani a diákokat. Változniuk kell az iskoláknak is, az intézményeket képessé kell tenni arra, hogy rugalmasan kezeljék a hasonló helyzeteket. Aki például lakatosképzésre rendezkedett be, kiépítette az ehhez szükséges tanműhelyt, az képtelen átállni a faipari tanulók, vagy az egészségügyi dolgozók képzésére. Az átálláshoz állami ösztönzésre, új adópolitikára van szükség. Az eredményes szakképzéshez azonban javítani kell az általános iskolai képzést is, hiszen a tanulmányait szakképzésben folytató 14 éves korosztály jelentős része ma nem képezhető, gyakorlatilag funkcionális analfabéta.
Programjukban méltányosabb pedagógusi életpályáját ígértek. Miként valósítanák ezt meg?
Mihelyst azt az ország gazdasági teherbíró képessége lehetővé teszi, súlyával arányos szintre kell emelni a tanárok életszínvonalát. Nem várható ugyanis javulás az oktatás területén mindaddig, amíg nem teremtünk megfelelő körülményeket. Az elitképzés szűk keretein kívül is az ország fejlődését biztosító eredményeket ugyanis csak jó idegállapotban lévő, motivált tanárok érhetnek el az oktatásban. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy a pedagógus pálya vonzóvá tétele csak pénzügyi kérdés. Kiszámítható életpályát kell felkínálnunk a tanárok számára, amely az állandó fejlődésre, önképzésre ösztönöz, előléptetéssel jutalmaz, illetve lehetőséget nyújt az államilag szervezett és ellenőrzött továbbképzések elvégzésére. A megvalósításhoz olyan csomagra van szükség, mely magában foglalja a pedagógusok kiválasztásának, képzésének szempontjait. Mivel azonban nem áll rendelkezésre 30-40 évnyi várakozási idő, a pedagógusok továbbképzésére hangsúlyos szerep vár. Ez utóbbi ad lehetőséget arra, hogy a 150 ezres tanári kar képessé váljon az alkalmazkodásra. Az életpályamodell része továbbá az igazgatók képzése, felkészítése és kiválasztása is, egy iskola arculata ugyanis elsősorban az igazgatón múlik.
A pedagóguspolitika részeként említette már korábban egy külső, objektív szakmai ellenőrzési-értékelési rendszer kiépítését.
Az ellenőrzési rendszer a pedagógusoknak és az iskolaigazgatóknak adhatna olyan visszajelzéseket, melyek felfelé húznák az oktatási rendszert. Tarthatatlan, hogy 25 éve külső szakmai kontroll nélkül működik a magyar közoktatás rendszere, nincs Európában még egy ilyen ország. A modellt kidolgoztuk és dokumentáltan működtetjük a katolikus közoktatás rendszerében. Ezt szeretnénk - némi átalakítás után - általánossá tenni.
Az általunk szorgalmazott rendszer reálisan és objektíven értékeli a pedagógusok munkáját, fokozatos bevezetése reményeim szerint még ebben a tanévben megkezdődik. A szárnyra kapott rémhírekkel ellentétben a külső ellenőrzés feladata nem a döntéshozatal, hanem a szakmai érvek felsorakoztatása. Elsődleges célja a pedagógusok, az igazgatók munkájának segítése, eredményesebbé tétele, a jutalmazásról, büntetésről a jövőben is csak az igazgatók dönthetnének.
A kettős állampolgárság lehetőségével államilag támogatott képzésben vehetnek részt a határon túli magyarok, akik az eddig fizetni köteles külföldi jelentkezők többségét alkották. Kívánják a keretszámokat növelni a jövőben?
Egyelőre nem volt lehetőségünk tudományos igényességgel felmérni a kettős állampolgársággal járó változásokat, ám előzetes információink szerint nem várható jelentős érdeklődésnövekedés a határon túli továbbtanulók részéről. Részben célunk, hogy az összmagyarság együtt részesüljön a hazai felsőoktatásból, ezért elképzelhető, hogy meghatározunk egy kontingenst számukra, amit betölthetnek. Ugyanakkor úgy véljük, az összmagyarság érdeke továbbra is az, hogy a felsőoktatási intézmény a szülőföldhöz kösse a hallgatókat. Terveink szerint az érintett országok kinti magyar pedagógusszervezeteinek segítségével feltérképezzük az igényeket, ha úgy látjuk, hogy az arányok megtartása érdekében bővíteni kell a felvehetők keretszámát, akkor bővíteni fogjuk.
A KDNP Iskola - erkölcs - tudás című oktatási programjában célként tűzték ki, hogy az adott korosztály 50 százaléka diplomát szerezzen, míg az uniós cél 2020-ra 40 százalék. Ön szerint tehát a társadalom felének diplomára van szüksége?
Az unió valóban 35-40 százalékon határozta meg a kívánt arányt a 28-35 éves korosztályban, de gyanítom, hogy ezt az irányszámot időközben emelni fogják, mert ma már a munkahelyek többsége valamilyen felsőfokú végzettséget igényel, ha nem is doktori vagy mesterdiplomát, felsőfokú szakképzést igen. Magyarországon a diplomások aránya egyelőre a kitűzött célérték alatt van, ám az 18 éves korosztály nagyjából 80 százaléka érettségi vizsgát tesz. Az érettségizett korosztály 70-80 százaléka aspirál a felsőoktatásba, így az érintett populáció nagyjából 60 százaléka a felsőoktatásba lép. Eszerint csökkentésre lesz szükség a jövőben, de minden létszámot érintő kérdésben csak óvatosan, előkészítetten és megfontoltan lehet döntést hozni.
A Kormányprogramban kevés szó esik az oktatásról, azt azonban lefektetik, hogy a felsőoktatásba tartó korosztálynak szélesebb körű tájékoztatást kell nyújtani a piaci igényekről, illetve a végzettségek értékéről. Ez is az egyik eszköze kíván lenni a jelentkezőszűkítésnek?
Részben igen, másrészt pedig a jelentkezői motiváción is fontos változtatni. Egészségtelenül alakult ugyanis a magyar felsőoktatás belső szerkezete a tekintetben, hogy olyan divatos szakképzettségek irányába tolódott el a diplomások aránya, amelyekre láthatóan nincsen szükség. Ezzel együtt más, fontos területeken szakemberhiány van, ez pedig a nemzetgazdaságunkat sodorhatja veszélybe. A felsőoktatás szerkezetét tehát úgy kell alakítani, hogy a felsőfokú végzettségek tartalmi összetétele jobban megfeleljen a gazdaság igényeinek, olyan rendszer szükséges, amelyben a diákok nagyobb kedvvel és sikerességgel tanulnak természettudományi szakokon, vagy jelentkeznek a tanári pályára.
A közoktatásban számos eszközzel, civil kezdeményezéssel kívánják a tanulók érdeklődését felkelteni a természettudományok iránt. Milyen eszközöket lát a felsőoktatás szintjén a probléma megoldására?
A felsőoktatásban az elsődleges feladat a tanárképzés felülvizsgálata. Olyan módon kell közelíteni a régen bevált rendszerhez, hogy az közben igazodjon a felsőoktatás átalakult struktúrájához. Már vannak elképzeléseink, a következő tanév elején, szeptemberben kezdjük kidolgozni a rendszert, amellyel kapcsolatban a szakma túlnyomó többségének egyetértését is ki kell vívnunk. A felsőoktatás minden strukturális átalakítása azonban csak szépségflastrom akkor, ha a közoktatásban nem erősítjük a természettudományi képzést. Valamelyest növekedhet az e területre jelentkezők száma, de alapvető áttörés nem várható. A közoktatásban éppen ezért kísérleti alapokra kell helyezni a természettudományi oktatást, egy generális tantervi megújításra készülünk. Szükség lesz laboránsokra és asszisztensekre, hiszen egy 25-30 fős osztály számára a kísérletek előkészítése nem fér bele a túlterhelt tanárok kapacitásába. A gimnáziumokban növelni kívánjuk a természettudományi tárgyak követelményrendszerét, ami nem egyszerű feladat. Minden bizonnyal azt a megoldást fogjuk javasolni, amely a klebelsbergi iskolareformra emlékeztet, miszerint nem lehet mindenkinek, minden tárgyból azonos szintű és mennyiségű anyagot feldolgozni. Differenciálni kell, választási lehetőséget kell kínálni. Ehhez pedig vissza kell állítani a humán-és reál- illetve a tagozatos osztályok struktúráját. Ha mindemellett vonzóvá tudjuk tenni a felsőoktatást is egy rugalmasan működő, hiányszakmákat támogató ösztöndíjrendszerrel, akkor kialakulhat az egyensúly, amely a gazdaság igényeinek jobban megfelel, a nemzetgazdaság növekedését is segíti.
A kiválasztás rendszerén is kívánnak változtatni. Réthelyi Miklós az oktatási bizottság ülésén arról beszélt, hogy első körben az államilag finanszírozott hallgatók körében vezetnék be az emelt szintű érettségit.
Az érettségi vizsgának kettős funkciót kell betöltenie, ám a most működő rendszerben a két szint élesen elkülönül egymástól. Elképzeléseink szerint azonban a kétszintű érettséginek van egy másfajta megközelítése is, amelyben a két szint egymásra épül, az alacsonyabb (alapszint) a középiskola lezárására, az emelt a felsőoktatásba való belépésre szolgál. Ehhez tartalmi megújulás, másfajta feladatsor, másfajta megközelítés szükséges.
Eszerint az emelt szintű vizsgát minden továbbtanulónak teljesítenie kéne?
Én támogatnám ezt a megoldást, és úgy vélem, hogy minden józan, felelősséggel bíró embernek be kell látnia, közös érdekünk a felsőoktatás színvonalának emelkedése. Ám ebben a kérdésben még további egyeztetések szükségesek.
Korábban úgy nyilatkozott, hogy a pedagóguspályán nem lehet írásbeli vizsgával felmérni a jelentkezők alkalmasságát. Más területen is lehetővé tennék a szóbeli beszélgetés lehetőségét?
Álláspontom szerint jogos igénye a felsőoktatás több szegmensének - így például a pedagógusképzésnek, a jogi képzési területnek, a pszichológia szakoknak stb. -, hogy ne számok alapján ismeretlen jelentkezőket vegyen fel, hanem meggyőződhessen az aspiráló fiatalok pályaalkalmasságáról. Egy személyes találkozás során könnyen el lehet dönteni, hogy a szakmai szempontból megfeleltek közül kik azok, akik egyéb kompetenciáik alapján a legalkalmasabbak bizonyulnak a pályára.
Éppen ezért nem szaktantárgyi felvételiben gondolkodunk, inkább elbeszélgetésben.
Attól pedig nem szabad félni, hogy a megítélés igazságtalanul szubjektív lesz, hiszen az egyetemeken felelős oktatók tanítanak, akik a lehető legjobb hallgatókat akarják kiválasztani.
Központi döntés születne a pályaalkalmassági vizsgáról, vagy képzésterületenként dönthetnének erről az intézmények?
Képzésterületi igény szerint kívánjuk megadni a lehetőséget az intézmények számára, de természetesen az azonos szakokat oktató intézmények esetében egységesen szükséges bevezetni a szűrőt. Ennek lehetőségét szakonként kell végigtárgyalni. Feltételezem, hogy például a műszaki képzések esetében ilyen igény nem merül fel. Ugyanakkor az orvosképzés jelezte, hogy szeretné a kiválasztás folyamatát bővíteni, hiszen ott korántsem mindegy, hogy egy fizikapéldát jól megoldani képes jelentkező rendelkezik-e egyéb affinitással leendő hivatása iránt.
Réthelyi Miklós szintén az oktatási bizottság ülésén említette, hogy felülvizsgálandónak tartják az intézmények és a magánszektor között aláírt PPP-s szerződéseket.
A jelenlegi szerződések szerint az államnak és az intézményeknek a beruházások árának a háromszorosát kell visszafizetniük a magánszférának. Amennyiben ezek a szerződések a jogállam keretein belül felülvizsgálhatók, módosíthatók vagy felbonthatók, akkor azt minél előbb meg kell tenni. Hiszem, hogy lehet majd találni olyan megoldást, amelyben a magánberuházók érdekei sem sérülnek jelentősen, kamatostul visszakapják a pénzüket, de nem olyan - az állam számára kedvezőtlen - arányban, ahogyan most.
Az emelt szintű érettségi egységes bevezetésével az intézmények költségtérítéses hallgatóktól, így jelentős bevételtől eshetnek el. A finanszírozás jelenlegi rendszerén is kívánnak változtatni?
A finanszírozás egész belső struktúrája változtatást igényel. A fejkvótás finanszírozással nagyon rövid időn belül szakítani kell, és szakítani is fogunk, mint ahogy változtatni kívánunk a keretszámok elosztásának rendszerén is. A fejkvótás támogatási rendszer szemben áll a minőségi felsőoktatás érdekével, ezért mi egy meghatározott keretszám mellett, a feladatok és a kutatómunka alapján kalkulált fix összeggel kívánjuk támogatni a felsőoktatási intézményeket a jövőben. Célunk természetesen, hogy az új finanszírozási rendszerben meglegyenek a valóban minőségi versenyt ösztönző katalizátorok, és az olyan indikátorok is, mint például a fejkvóta-rendszer helyett a nemzetközi sztenderdek alapján is mérhető kimeneti tényezők.