Tizenhat év alatt nem ajánlott – de vetítik, általános iskolában

Oktatás - 2010-11-15

- Sérti a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, ha az iskolában egy tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott filmet tizenkét- tizennégy éveseknek vetítenek le. A gyermekvédelmi kötelezettség alól nem ad felmentést, hogy a bűnmegelőzési, drogprevenciós órán a gyerekek maguk előzetesen  nem tiltakoztak  a filmvetítés ellen.

Szabó Máté ombudsman támogatja a fiatalok drogfogyasztásának megelőzéséért tett erőfeszítéseket, és ezzel együtt az oktatóanyagok megfelelő átalakítását kéri.

 

    Egy szülő fordult beadvánnyal az állampolgári jogok biztosához, sérelmezve, hogy a hetedik osztályba járó, 13 éves gyermekét lelkileg nagyon megviselte, felzaklatta egy film, amelyet a kábítószer-fogyasztás megelőzésére hivatott tanórán meg kellett néznie. A biztos megkereste az iskola igazgatóját, aki úgy válaszolt, hogy a programvezető rendőr és az iskola jelenlévő pedagógusa szerint egy tanuló sem jelezte a film közben, hogy azt nem kívánja megnézni. A rendőrkapitány pedig arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a Trainspotting című film része a drogprevenciós oktatási anyagnak, amelyet az iskola nevelőtestületével egyeztettek, és a tartalom ellen sem a pedagógusok, sem az intézményvezető nem emelt kifogást.

A biztos jelentésében rámutatott, hogy számos jogszabály rendelkezik a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának érvényesüléséről. A mozgóképről szóló törvény szerint – a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében – meghatározott kategóriákba kell besorolni a forgalomba kerülő filmalkotásokat. A szakértőkből létrehozott Korhatár Bizottság javaslatára a Trainspotting című film a  tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott  kategóriába került.

Az ombudsman szerint e rendelkezések azt a célt szolgálják, hogy az állam – gyermekvédelmi kötelezettségének eleget téve – szakértői véleményekkel segítse, irányítsa a szülőt, pedagógust, a társadalom többi tagját. A gyermekek alapvető jogait sérti, ha a szakértők véleményét a pedagógusok, a rendőrség vagy mások figyelmen kívül hagyják.

Az iskola világának hierarchikus viszonyait ismerve sem fogadható el a gyermekek felügyeletét ellátó szakembertől az érvelés, amely szerint a tizenhárom éves gyermek a kötelező iskolai foglalkozáson nem jelezte, hogy a filmet nem akarja megnézni. A biztos álláspontja szerint sem az iskolának, sem pedig a program összeállítójának nincs lehetősége arra, hogy felülbírálja egy film besorolását és nem dönthet arról, hogy ezt a filmet a tanulók a hivatalos korhatár ellenére is megtekinthetik.

(folyt.)

 

    Kiadó: Országgyűlési Biztos Hivatala