A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya nyilatkozatban tiltakozik az egyetemek modellváltása ellen - közölte a PDSZ vasárnap.
A közleményben hangsúlyozták: az egyetemek alapítványba átszervezése az ott dolgozóknak jelentős munkajogi hátránnyal, a törvény szerint járó juttatásaik megvonásával jár. A szakszervezet emellett úgy véli, hogy a kormány mindannyiukat megrövidíti azzal, hogy állami támogatások vesztik el közpénz jellegüket.
Az egyetemek magánosításával közpénzek vándorolhatnak magánzsebekbe, megszűnhet az egyetemek már eddig is jelentősen csorbult önállósága, és a közalkalmazotti jogviszony elvesztésével az egyetemen foglalkoztatottak a munkavállaló-ellenes Munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek - fogalmaztak a tiltakozásban.
Mint írták, a modellváltás miatt a pedagógusok elvesztik jogukat a jubileumi jutalomra, és a felmentési korlátozások többé nem lesznek érvényesek rájuk, azaz a munkáltató számára nemkívánatos munkatársaktól könnyen és olcsón meg lehet válni, mivel mind a felmondási idő, mind a végkielégítés kevesebb lesz, mint a közalkalmazotti jogviszonyban.
Továbbá kevesebb lesz a szabadság, és megszűnik az állásfelajánlási kötelezettség, vagyis nem kell pályázni, a munkáltató a "csókosokat" kénye-kedve szerint alkalmazhatja, adhat nekik vezető megbízást - tették hozzá. A szakszervezet szerint a legnagyobb vesztesek a 40 év jogosultsági idővel rendelkező nők lesznek. Az átalakítást követően ugyanis már nem kérelmezhetik a felmentéssel történő jogviszony-megszüntetést. Ezzel nem kevesebb, mint kilenc havi illetménynek megfelelő pénztől fosztják meg őket - mutat rá az érdekképviselet. A tiltakozásban a PDSZ úgy fogalmazott: a szakképzésben dolgozók kálváriája, majd az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) "szétverése" annak az előképe volt, ami a magyar egyetemekre vár most. Álláspontjuk szerint a "Corvinus-modellnek csúfolt" kiszervezés nem hozta meg a nyugati alapítványi egyetemek szabadságát és függetlenségét. A szakszervezet a tiltakozásban a dolgozók jogainak védelmét, az egyetemi autonómia helyreállítását, a közpénz és a közvagyon védelmét követelte.