- Pedagógusok Szakszervezete: el kell ismerni az oktatásban dolgozók munkáját!

Oktatás - 2020-10-05

- Kiállt az oktatásban dolgozók jogai mellett és egyúttal anyagi elismerésüket sürgette a Pedagógusok Szakszervezete(PSZ)hétfői közleményében.

A szakszervezet állásfoglalásában - amelyben felidézte, hogy 1994-ben az UNESCO október 5-ét jelölte ki a pedagógusjogok világnapjának - kiemelte: ezt a napot idén alapvetően meghatározza a koronavírus-járvány elleni küzdelem Magyarországon is.

A pedagógusoknak, az oktatásban dolgozóknak is - mint mindenkinek - joguk van egészségük megőrzéshez, a biztonságos munkahelyhez, továbbá ahhoz is, hogy a világjárvány okozta fenyegetettségben még inkább megbecsüljék, elismerjék őket - hangsúlyozták.

Pedagógusok száma Magyarországon

Az érdekvédelmi szervezet rámutatott: a koronavírus-járvány elleni küzdelemből a pedagógusok, az oktatók, az oktatásban dolgozók már tavasszal is kivették részüket, most pedig nap nap után teszik ugyanezt.