PISA-felmérés - PDSZ: nem meglepő, hogy Magyarország a sereghajtók közé került

Oktatás - 2016-12-07

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az előző PISA-jelentés, és az azóta bevezetett változtatások ismeretében egyáltalán nem meglepetés, hogy 2016-ban az OECD országai között Magyarország a sereghajtók közé került. Mendrey László, a PDSZ elnöke szerdán közleményében azt írta, talán csak a zuhanás mértéke volt letaglózó és megalázó.

Kiemelte, hogy már 2008-ban a visszaesés jelei mutatkoztak, s a jelenlegi kormánypártok a vitathatatlan problémát arra használták fel, hogy az egész - egyébként működőképes rendszert - felszámolják, s kiépítsék a politikai hatalmuk bebetonozásához nélkülözhetetlen erőteljesen visszafejlesztett, s végtelenül centralizált oktatási rendszerüket.

Rámutatott: a következmény "látványos", a 15 éves korosztály - közel - 30 százaléka funkcionális analfabéta, és nem jobb a helyzet a természettudományos tárgyak és a matematika esetében sem. Ők gyakorlatilag elvesztek, életük meghatározó részében a szociális ellátó rendszerek működésére vannak bízva, hisz azokkal a kompetenciákkal, melyek sorsuk alakításához szükségesek, nem rendelkeznek - vélte a szakszervezeti vezető.

Kitért arra is, hogy a pedagógusoknak rossz, használhatatlan ismeretanyagot kell megtanítanunk, s ezek - értelemszerűen - nem válnak, nem válhatnak tudássá.

A PDSZ elnöke szerint szükséges de távolról sem elégséges a személyi felelősség felvetése. Elvárás, hogy azok, akik személyes felelősséggel bírnak a kialakult helyzetet illetően, önként távozzanak az oktatás irányítás közeléből - írta, hozzátéve: azonnali hatállyal el kell kezdeni egy új oktatási törvény kidolgozását, fel kell gyorsítani a nemzeti alaptanterv átdolgozását, valamint meg kell szüntetni a túlzott centralizálást, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) feladatait azokra az önkormányzatokra kell koncentrálni, amelyek bajban vannak.

Az érdekvédő szerint önálló minisztérium kell az oktatásnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindennel képes foglalkozni, csak közben az ember vész el, úgyis, mint erőforrás.

A kedden nyilvánosságra hozott PISA-felmérés szerint romlott a magyar diákok teljesítménye az utóbbi években, a szövegértés és a természettudományok területén gyengébb, matematikában pedig ugyanolyan eredményeket értek el a tanulók, mint 2012-ben.