Az eddig részadatok szerint több mint 20 ezer pedagógus vett részt a hétfői országos figyelmeztető pedagógussztrájkban, amely "a demokrácia ünnepe az oktatásban" - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke hétfőn Budapesten.
Szabó Zsuzsa a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "büszkék lehetünk a pedagógusokra, mert példát mutattak".
"Akármekkora energiát nyomott bele a kormány, hogy megakadályozza (.) a sztrájkot, mégiscsak megvalósult" - hangoztatta.
A PSZ elnöke azt mondta: a résztvevők felhívták a figyelmet arra, hogy nagy baj van az oktatásban, mert ha így folytatódik, akkor nem lesz tanár, aki tanítsa a gyerekeket, "a gyerekeinknek nem lesz jövőjük, ennek a társadalomnak nem lesz holnapja".
Szabó Zsuzsa jelezte, hogy a hétfői figyelmeztető sztrájk után az általános munkabeszüntetést március 16-ra tervezik, ha nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal a követeléseikről.
Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja arról beszélt, hogy a kormányzat elképesztő nyomást gyakorolt a pedagógusokra és a szülőkre egyaránt. Azt mondta, voltak olyan intézmények, ahova egész delegáció vonult ki a tankerületi központtól "megfenyegetni őket" és "megfigyelők" arra próbálták meg rávenni a sztrájkoló tanárokat, hogy menjenek tanítani és sztrájkolókat osztottak be tanulókat felügyelni.
Nagy Erzsébet köszönetet mondott azoknak a szülőknek, akik - mint fogalmazott - "a fenyegetések és félretájékoztatások ellenére (.) nem küldték be a gyerekeiket az óvodákba és iskolákba".
Arra reagálva, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint jogellenes a sztrájk, mert arról nem született jogerős bírósági végzés, a PDSZ választmányi tagja azt mondta: a kormány a sztrájk végéig, hétfő délelőtt 10 óráig nem adott be fellebbezést a bíróságra az első fokú ítélet ellen.
Úgy fogalmazott, a kormány ahelyett, hogy megegyezett volna a pedagógusokkal, "veszélyeztette a sztrájk megvalósítását és fenyegette a dolgozókat".
Szabó Zsuzsa és Nagy Erzsébet felolvasta a hétfői sztrájkot támogató szervezetek - köztük több érdekvédelmi és szakszervezet - listáját.
Nagy Erzsébet az M1 Híradó kérdésére nem nevezte meg azt az intézményt, ahol megfenyegették a tanárokat. Közölte: nincs okuk azt feltételezni, hogy az érintettek ne mondtak volna igazat, de - mint rámutatott - minden egyes ilyen ügyet meg fognak vizsgálni. Szerinte fenyegetettségérzetet kelthet, ha a munkáltatói jogkört gyakorló tankerületi központ munkatársai kivonulnak egy intézményhez a sztrájk alatt.
Nagy Erzsébetet a közmédia arról is megkérdezte, hogy miért buzdították annak a kék szalagnak a viselésére a sztrájkkal szimpatizáló pedagógusokat, amely szimbólumot az utóbbi időben a baloldal miniszterelnök-jelöltje használja. A PDSZ választmányi tagja erre úgy reagált: a nagyon régi anyagokban fordult elő a kék szalag, amikor még Márki-Zay Péter "talán nem is élt Magyarországon". A sztrájk szimbóluma a kockás szalag és a kockás ing - mondta.
Szabó Zsuzsa ehhez hozzátette: pontosan azért a kockás szalag és a kockás ing lett a szimbólum, hogy a kezdeményezést ne keverjék össze a politikával. "Nem kiszolgálói vagyunk a Márki-Zay-féle csapatnak, szakszervezetek vagyunk és a dolgozók érdekeit képviseljük" - jelentette ki.