Rektorokkal egyeztetett a miniszterelnök

Oktatás - 2009-07-23

Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben csütörtökön tárgyalást folytatott a Magyar Rektori Konferencia (MRK) Elnökségének tagjaival. Kiemelt témaként szerepelt a napirenden az augusztus 1-jétől megalakuló Tudománypolitikai Tanács, amelyben a Rektori Konferencia a K+F szektor felsőoktatási területét képviseli.

A megbeszélésen szó volt még az uniós és PPP forrásból megvalósuló egyetemfejlesztések előrehaladásáról, a kutatás-fejlesztési projektekről, illetve a felsőoktatási intézmények integrációjáról.

 

A tárgyaláson a kormányfő konzultált az MRK elnökségével a kormány szándékáról: egy Kutatási és Tudománypolitikai Tanács létrehozásáról. A kormány terve szerint a tanács az innovációs politikát és a tudománypolitikát hangolja össze, és képviseli hazánkat a kutatás és fejlesztés területén a nemzetközi színtéren. A tanács feladatai között szerepel többek között a tudományos utánpótlás képzéséről, az egyetemek kutatási együttműködéséről, a doktori iskolák intézményi megújításáról, tudománypolitikai reformokról szóló javaslatok kidolgozása.  A tanács elnöke a miniszterelnök, tagjai az érintett minisztériumok vezetői, az MTA elnöke, és tagja lesz a MRK elnöksége által delegált személy is. Utóbbi képviseli a kutatás-fejlesztés legjelentősebb bázisát, a felsőoktatási kutatásokat. A tanács a tervek szerint augusztus 1-jétől jön létre. 

 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv különböző konstrukciói révén a felsőoktatás fejlesztésére 2010 végéig csaknem 170 milliárd forint forrás jut. A támogatott projektek az intézmények szolgáltatásfejlesztésén túl kiterjednek a tartalomfejlesztésekre, az oktatók képzésére, és az innovatív, K+F megoldások támogatására is.

  

A kormány támogatja a felsőoktatási intézmények minőségorientált és a hatékonyságot javító szerkezetátalakítását. Ehhez többek között az is szükséges, hogy a piac igényein alapuló felvételi keretszámok jöjjenek létre, azaz ne a divat, hanem a valós szükségletek határozzák meg a felvehető hallgatók számát. A felsőoktatási hálózat koncentrációjának középpontjában azok az egyetemek állnak majd, amelyek eredményeik alapján a kutatóegyetem minősítés várományosai. Ez a cím várhatóan arra ösztönzi a hazai és külföldi vállalkozásokat, hogy maguk is részt vállaljanak a versenyképes felsőoktatási intézmények fejlesztésében.

 

 

A kormány terveinek megfelelően megkezdődött a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság eddigi tevékenységének áttekintése. A bizottság feladatai között a jövőben nagyobb hangsúlyt kapnak a minőségbiztosítási folyamatok.

 

A megbeszélésen a miniszterelnök arra kérte az MRK elnökségét, hogy a kormány tagjaihoz, illetve az állami vállalatok vezetőihez hasonlóan vállaljanak részt a társadalmi szolidaritás területén is. Az MRK elnöksége jelezte, hogy létrehoznak egy Ösztöndíj Alapot, amely a nehéz helyzetben lévő egyetemi hallgatókat segíti meg. Az Ösztöndíj Alapba a rektorok személyesen, de az általuk vezetett szervezetek is befizetnek.

 

 

A megbeszélésen a Magyar Rektori Konferencia Elnökségének alábbi tagjai vettek részt:

 

Prof. Dr. Szabó Gábor, az MRK elnöke, a Szegedi Tudományegyetem rektora

 

Sándorné Dr. Kriszt Éva, az MRK társelnöke, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora

 

Prof. Dr. Mészáros Tamás, az MRK Egyetemi Tagozatának elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora

 

Prof. Dr. Hauser Zoltán, az MRK Főiskolai Tagozatának elnöke, az Eszterházy Károly Főiskola rektora

 

Prof. Dr. Magda Sándor, az MRK elnökségének tagja, a Károly Róbert Főiskola rektora

 

Prof. Dr. Tulassay Tivadar, az MRK elnökségének tagja, a Semmelweis Egyetem rektora

 

Dr. Almássy Tibor, az MRK elnökségének tagja, a Baptista Teológiai Akadémia rektora

 

Dr. Dubéczi Zoltán, az MRK főtitkára

 

 

Az eseményen részt vett Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.