Rendben lezajlottak az írásbeli érettségi vizsgák magyar nyelv és irodalomból, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyakból hétfőn az ország 1.144 középiskolájában és 92 emelt szintű vizsgahelyszínén - közölte az oktatási tárca hétfőn kora délután.
Középszinten a diákoknak Csokonai Vitéz Mihály és Ady Endre versét kellett összehasonlítaniuk, vagy Sánta Ferenc novellát elemezhettek, vagy azzal kapcsolatban fejthették ki érveiket, hogy az újféle médiák, az elektronikus adathordozók és a hagyományos könyvek milyen viszonyban állnak egymással: kiszorítósdi vagy együttélés-e a jövő útja. Emelt szinten Krúdy és Kosztolányi volt a feladat.
mti