Szakképzési megállapodást kötött a TEVA a debreceni szakgimnáziummal

Oktatás - 2017-05-24

Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Teva Gyógyszergyár Zrt. a debreceni vegyipari szakgimnáziummal - jelentette be a gyógyszeripari cég debreceni telephelyének vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

Luca Astarita elmondta: az együttműködés a vállalat életében stratégiai fontosságú, hiszen a Teva, amely több mint 1800 dolgozójával Debrecen legnagyobb munkáltatója, hosszú távon csak így tudja garantálni a magasan képzett szakemberek utánpótlását

A cég belső munkacsoportot hozott létre a program irányítására, és a képzés befejezését követően szeretnék, ha minél több tehetséges fiatal náluk helyezkedne majd el.

Makray Réka, a Teva HR-igazgatója hangsúlyozta: a szeptemberben kezdődő új tanévben a vegyipari szakgimnázium 30 tanulója vesz részt a programban. A vegyésztechnikusnak készülő 13. évfolyamos diákok egy éven keresztül heti öt órában szakmai gyakorlatukat a gyógyszergyárban töltik, ahol megismerkednek az ipari gyógyszergyártás alapjaival, egyben megszerezhetik a későbbi munkájukhoz elengedhetetlen tudást, tapasztalatot is - fűzte hozzá.

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) főigazgatója kiemelte: a program hasznát nem csak a kiválasztott 30 tanuló élvezi majd, hiszen az együttműködésnek köszönhetően a szakgimnázium pedagógusai is új elméleti és gyakorlati információkhoz jutnak, amit aztán átadhatnak a többi diáknak.

Skultéti Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára szerint a Teva kezdeményezése követendő példa valamennyi olyan vállalatnak, amely számára hosszú távon fontos a megfelelő szakember utánpótlás.