Sokba kerülhet a szülőknek az iskolakezdés, ha nem figyelnek oda a pénztárcájukat védő jogszabályokra. Jó tudni, hogy az iskola csak a pedagógiai programjában rögzített, a tanulók oktatásához nélkülözhetetlen taneszközök és felszerelések beszerzését kérheti a szülőktől.
Az írószerek, tankönyvek, füzetek, tornafelszerelések árának esetleges emelkedése esetén is kevesebbe kerülhet a tanévkezdés, ha a szülők odafigyelnek az árakra, és élve a törvényi lehetőségekkel, igénybe veszik azokat a támogatásokat vagy természetbeni juttatásokat, amelyek alanyi jogon járnak vagy adhatók számukra - áll a Szülők Egyesülete a Gyermekekért egyesület közleményében. Arra is felhívják a figyelmet, hogy évente több száz millió forint marad a költségvetésben, mert sok rászoruló szülő nem használja fel a tankönyvtámogatásokat és az étkeztetési kedvezményeket.
Először érdemes megkérdezni az iskolában, milyen taneszközöket kell kötelezően használni gyermeküknek a tanév során. Egy elsős felszerelésének költsége a beiskolázásnál nem lehet több, mint 15 ezer forint, amely a tankönyveket és a tornafelszerelést is tartalmazza. A kiskorú tanuló szülőjének írásbeli nyilatkozatát be kell szerezni minden olyan óvodai, iskolai, kollégiumi döntéshez, amelyből a szülőre fizetési kötelezettség hárul. Ez azt jelenti, hogy nemleges válasz esetén az óvoda, iskola nem követelhet semmilyen pénzt a szociálisan rászoruló gyermek szüleitől.
Csak a nélkülözhetetlen felszerelések megvásárlása kötelező
Az óvoda foglalkozási programjában, az iskola pedagógiai programjában (vagy a helyi tantervben) kell felsorolni azokat a taneszközöket, felszereléseket, amelyeket a szülőknek kötelező megvásárolni ahhoz, hogy gyermeke a többiekkel együtt rendszeresen alkalmazni tudja a tanév során. Jó ha tudjuk, hogy tanév közben a meglévő tankönyvek, tanulmányi segédletek, taneszközök, ruházati és más felszerelések beszerzésére vonatkozó döntés nem változtatható meg, ha abból a szülőre fizetési kötelezettség hárul.
A nem nélkülözhetetlen felszerelések beszerzése az iskola feladata. Az iskolaszék - annak hiányában az iskolai szülői szervezet (közösség) és az iskolai diákönkormányzat - ruházati és más felszerelések megvételével kapcsolatosan a szülőkre háruló kiadások tekintetében korlátozásokat állapíthat meg.
Számla kérhető
Az óvoda, az iskola - az adótörvények és a kereskedelmi szabályoknak megfelelően - köteles elismervényt, illetve számlát adni az átvett pénzeszközökről, akármilyen címen szedi azt be. Régi szokás, hogy a tanév elején, különböző címeken kisebb nagyobb összegeket szavaznak meg a szülők. Az osztálypénz kezelése is szabályokhoz van kötve akkor is, ha a szülők kezelik azt. A félreértések elkerülése érdekében legjobb pénzintézetben tartani az osztálypénzt, és minden beszedett összegről elismervényt adni a tanulónak. (www.edupress.hu)