A Magyar Rektori Konferencia (MRK) legutóbbi ülésén elfogadta a 2006-os év költségvetéséről szóló beszámolót, valamint a 2007. év költségvetési tervét is. A Plénum az MRK Alapszabályának módosítása mellett létrehozta a Könyvtári Főigazgatók Bizottságát, elfogadta a felsőoktatás minőségirányítási rendszerének kialakítására vonatkozó javaslatát.
Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár a felsőoktatási törvény módosításának koncepciójáról tájékoztatta a rektori testületet. Az ülésen előadást tartott Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, Magyar Bálint államtitkár, Virágos Márta, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának főigazgatója valamint Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója.
Kóka János miniszter a felsőoktatás szerepe a K+F és innovációs folyamatokban címmel tartotta meg előadását, amelynek keretében tájékoztatást adott a gazdaság és a felsőoktatás sokrétű kapcsolatrendszeréről, a regionális egyetemi tudásközpontok és a kooperációs kutatóközpontok jelentőségéről. Állást foglalt a mellett, hogy a K+F és innováció-politika célja a versenyképességet segítő hatékony, értékteremtő innovációs értéklánc kialakulásának elősegítése. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a felsőoktatás és a gazdaság együttműködése közös érdek.