A befogadó állomást nem fogadják be

Olvastuk - 2008-03-21

A debreceni menekülttábor kitelepítését kezdeményezi a cívisváros önkormányzata. A polgármester ezt a tábor szakmai feladatkörének változásával, a várható létszámnövekedéssel és a nagyobb közbiztonsági kockázattal indokolta.

A debreceni önkormányzat kezdeményezi az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál, hogy a tárca a Debreceni Befogadó Állomás kitelepítésére készítsen tervet, mert a város nem ért egyet az intézmény megváltozott feladatkörével. Januártól megváltozott az ország három befogadó állomásának feladatköre. Az új szabályozás szerint Békéscsabán az előzetes vizsgálati eljárást folytatják le, amely a menekültek zárt intézményi elhelyezését jelenti. Bicskén helyezik el azokat, akik már menekültstátust szereztek, ők szabadon távozhatnak, akár külföldre is. Debrecenbe azok kerülnek, akik már átestek az előzetes vizsgálaton, de még nem kaptak menekültstátust.

 A debreceni önkormányzat azért tiltakozik, mert a városban "nagyobb számban mozognak majd bizonytalan státusú személyek, s ez veszélyt jelenthet a közbiztonságra". Az önkormányzat kifogásolja, hogy a város hivatalos megkeresést, írásos tájékoztatást nem kapott arról, hogy az új besorolás milyen feladatnövekedést jelent az önkormányzatnak. Kósa Lajos polgármester nehezményezte azt is, hogy a menekülttábor létesítésekor a város közbiztonsága érdekében megígért rendvédelmi intézkedések nem valósultak meg.

 

A kitelepítési javaslattal nem értettek egyet a közgyűlés SZDSZ-es képviselői. Gadus István, a liberális párt megyei elnöke azt mondta: a város szembemegy a nemzetközi célokkal. Hozzátette: nem kellene a menekültek nyakába varrni a bűncselekmények számának növekedését.

 

Forrás:nol.hu

A teljes írás az alábbi linkre kattintva érhető el:

http://www.nol.hu/cikk/485828/