A társaság a díjbevétel változását nem ismertette. A francia anyacég szerdai közlése szerint a magyarországi leányvállalat díjbevétele tavaly 2,8 százalékkal csökkent.
A díjbevételen belül az életbiztosításokból származó bevételek 43,42 milliárd forintot tettek ki, a nem-életbiztosítási üzletág bevétele 50,01 milliárd forint volt. A díjbevétel legnagyobb mértékben a gépjármű biztosítások piacán növekedett: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjbevétele 33, a casco biztosításoké pedig 21,2 százalékkal nőtt az előző időszakhoz képest.
A Groupama Biztosító az előző évi 5,33 milliárd forint után 2015-ben 6,34 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, az adózott eredmény 5,17 milliárd forint volt.
A társaság vagyoni helyzete továbbra is erős, saját vagyona az előző évihez képest 0,04 százalékkal, 27,95 milliárd forintra nőtt. A társaság a törvényben előírt szolvencia szinthez képest 66,9 százalékos többlettel rendelkezik.
A Groupama Biztosító 10,54 százalékos piaci részesedésével továbbra is a magyar biztosítási piac harmadik legnagyobb szereplője - közölték.
A közlemény a tavalyi események között egyebek mellett kiemeli, hogy a társaság átszervezte értékesítési hálózatát és központját.
Yann Ménétrier, a Groupama Biztosító vezérigazgatója a közleményben kifejti: bíznak abban, hogy a gazdasági növekedés az idén is folytatódik, és tovább erősödik a befektetői bizalom. A társaság idén is kiemelt hangsúlyt fektet a személyre szabott kiszolgálás további javítására, valamint online szolgáltatásainak és üzletkötői hálózatának fejlesztésére.