A pápa szerint eszközök a sátán kezében azok a papok, akik gyerekeket molesztálnak

Olvastuk - 2019-02-24

Ferenc pápa a papság szexuális bűnözéséről szóló csúcstalálkozó utolsó napján tartott beszédében elmondta: akik a reverenda és a templom védelmét kihasználva molesztálnak másokat, azok a sátán eszközei.

- A világszerte előforduló probléma brutalitása egyre nagyobb botrányt kavar a templomokban, mert összeegyeztethetetlen az egyház moráljaival. Itt felszentelt emberek, akiket Isten kiválasztott, hogy vezesse hozzá a lelkeket, hagyják, hogy eluralkodjon rajtuk a gyengeség vagy a perverzió, és így a sátán eszközévé válnak - mondta a pápa a 190 keresztény vezető előtt tartott beszédében.

Ferenc pápa párhuzamot vont az emberáldozatokat bemutató barbár népek és a gyerekek lelkét megrontó papok között, kifejtve, hogy szerinte a tett pontosan ugyanaz, csak a társadalmi kontextus változott.

Ferenc pápa / Fotó: Northfoto

- Egy világméretű problémával nézünk szembe, tragédia, hogy ez szinte mindenhol jelen van, és minden keresztény életét befolyásolja. Fontos tisztázni, hogy attól, hogy a gonosz mindenhol befolyást gyakorol a társadalomra, a gonoszság még nem lesz kevésbé szörnyű, ha bemegy a templomba.

Több tucat, perverz papnak áldozatul esett ember ment el a Vatikánba azért, hogy a találkozó alatt demonstráljon, és felajánlja saját történetének megosztását. Vasárnap reggel a Szent Péter többen adtak hangot dühüknek, amiért még semmilyen konkrét lépést nem tettek, és használható javaslatok sincsenek.

- Keserű és csalódott vagyok, de sajnos egyáltalán nem meglepett - mondta Peter Saunders, a pápa kisebbségvédelmi bizottságának korábbi tagja - sajnos túl jól ismerem az egyház intézményét, képtelen a változásra. Fog tenni a pápa bármit is? Meg van a hatalma ahhoz, hogy változtasson.

Virginia Saldanha, a papok által elkövetett erőszak elleni csoport (Ending Clerity Abuse) egy tagja is csalódottságát fejezte ki.

- Nagyon dühös vagyok, mert csak szép szavakat látok, de semmit arról, hogy mit fognak tenni. Azt mondta, változtatni kell a hozzáálláson, hogy megadhassák az embereknek a védelmet, amit megérdemelnek. Évek óta könyörögnek az abúzust elszenvedők azért, hogy csináljanak végre valamit, tényleg most kell rájönniük, hogy ez így nincs rendben?

A pápa a találkozó kezdetén kifejtette nyitóbeszédében, hogy a konkrét lépéseket kell tenniük. Az egyházi vezetők megbeszélték, hogy felelősségre vonják a püspököket, akik tudtak az alájuk beosztott egyházi személyek által elkövetett bűnökről, de eltusolták azokat. Egyelőre úgy tűnik, mindenki látja, hogy reformokra van szükség az egyházon belül a papi visszaélések elkerülésére, de még nem körvonalazódtak a konkrét lépések.

(CNN)