Átült Salvini pártjába a kormányon lévő Öt Csillag Mozgalom néhány szenátora

Olvastuk - 2019-12-13

- A Matteo Salvini vezette Liga frakciójába ült át pénteken az Öt Csillag Mozgalom (M5S) három felsőházi tagja, tovább gyengítve a belső válsággal küzdő kormánypártot. Luigi Di Maio, az M5S vezetője árulásnak nevezte átülésüket, míg Salvini úgy reagált, a kormány helyett az ellenzéket választó szenátorok előtt nyitva a Liga kapuja.

Luigi Di Maio "marhavásárról" beszélt a közösségi oldalán közölt felháborodott videóban. "Mondják meg, mennyi az M5S szenátorainak kilónkénti ára!" - mondta Di Maio, aki szerint az "árulók" annak az oldalára álltak át, akitől nagyobb hasznot remélnek.

Az M5S politikai vezetője jogi ellenlépéssel fenyegetett, és azonnal figyelmeztette pártja többi parlamenti tagját, hogy nem hagyja következmények nélkül, ha más is "pártkabátot" vált.

A Liga soraiba átülő három szenátor, Ugo Grassi, Francesco Urraro és Stefano Lucidi hangoztatta, hogy nem ők változtatták meg nézeteiket, hanem az M5S tért el eredeti céljaitól. Ugo Grassi úgy vélte, a polgári mozgalomból párttá lett M5S-ben a közvetlen demokrácia feledésbe veszett, s minden döntést Di Maio és bizalmasai hoznak meg "abszolút elszigeteltségben".

Az átpártoló szenátorok szerint az M5S a széthullás szélére jutott, és a párt legalább húsz további parlamenti tagja mérlegeli az átülést más frakcióba. A Liga forrásai szerint kevesebben, talán még hatan hagyhatnák el az M5S sorait. Sajtóelemzések szerint nem kizárt, hogy az M5S elégedetlen parlamenti tagjai önálló frakciót alakítanak.

A történtekre reagálva Giuseppe Conte miniszterelnök úgy vélte: Téved, "aki Salvinihez áll át, mert évekig várhat, mielőtt kormányra kerül". Matteo Salvini válaszként ironikusan megjegyezte, nem érti, miért aggódik a miniszterelnök, ha szerinte az ellenzékhez átállt szenátorok úgyse kerülnek ismét kormányra. Salvini hozzátette, Conte és Di Maio árulta el választóit, amikor a baloldali Demokrata Párttal (PD) maradtak kormányon.

Az M5S tavalyi parlamenti választásokon szerzett szenátusi mandátumainak száma így 101-re csökkent. Ez egyelőre nem gyengíti a 315 tagú felsőházban a 164 fős kormánytöbbséget, amely a PD mellett más baloldali formációk támogatására is számíthat.

Az M5S-PD kormány szeptemberi megalakulása óta a parlament 56 tagja váltott frakciót, elsősorban a Matteo Renzi alapította új párthoz, az Élő Olaszországhoz (FI) csatlakozva. A koalíció hétfőn tesztelheti erejét a jövő évi költségvetési csomag bizalmi szavazásán.

Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke szerint három M5S-szenátor nem csinál tavaszt: emlékeztetett, hogy néhányan a FI-ből is átültek a kormány soraiba. Hangsúlyozta, hogy nem lesz könnyű elmozdítani a "hatalmi székekhez odaragadt" M5S-PD kormányt.

A baloldali La Repubblica napilap rámutatott, hogy miközben a Conte-kormány megy előre, Salvini 32 százalékra mért pártja a korábbi szárnyalás után nem erősödik tovább, ezért Matteo Salvini minden eszközzel gyorsítani próbálja a kormányválságot. Elemzők szerint Salvini a felmérésekben 17 százalékra süllyedt és belső vitáktól hangos M5S-ben látja a gyenge láncszemet, ezért próbálja az M5S-t támadva "kibillenteni" a Giuseppe Conte vezette kormányt. Ez az első alkalom, hogy a jobboldalt vezető Matteo Salvini nem a miniszterelnök, nem a PD, hanem korábbi kormánypartnere, az M5S ellen indít politikai támadást.