Az EP az erdőirtás megfékezésére fogadott el rendeletjavaslatot

Olvastuk - 2023-04-19

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén rendeletjavaslatot fogadott el szerdán, amely szerint az Európai Unióban csak olyan termékeket lehet majd forgalmazni, amelyek előállítása nem jár klímaváltozást és a fajgazdagság csökkenését előidéző erdőirtással és erdőpusztulással.

A 552 szavazattal, 44 ellenszavazat és 43 tartózkodás mellett elfogadott rendeletjavaslat értelmében az uniós forgalmazóknak nyilatkozatokkal kell igazolniuk, hogy beszállítóik kellő gondossággal jártak el, azaz 2020. december 31-ét követően csak úgy termeltek ki fát termékeik előállításával összefüggésben, hogy azzal nem okozták erdőterületek pusztulását, illetve hogy termékeik nem kiirtott erdőterületről származnak.

A vállalkozásoknak arról is be kell majd számolniuk, hogy a termékek előállításakor betartották a származási ország törvényeit, köztük az emberi jogokra vonatkozókat is, és hogy az ott élő őslakos népek jogai sem sérültek.

Az Európai Bizottsági eredeti javaslata szerint a rendelkezések a kávéra, a kakaóra, a pálmaolajra, a szójára, a marhahúsra és a faanyagra, valamint az ezekből előállított termékekre, például a csokoládéra, a bőrárukra és a bútorokra vonatkoztak volna.

. Az egyeztetések során az Európai Parlament a listát újabb termékekkel kiegészítette ki, így a jövőben a gumi, a faszén, a nyomtatott papírtermékek és egyes pálmaolaj-származékok erdőirtásmentes előállítását is igazolni kell.

Az EP javaslatára ezentúl erdőpusztulásnak minősül az őserdők, illetve a természetes módon regenerálódó erdők ültetvényerdővé, vagy más fás területté való átalakítása is.

A rendelet hatálybalépésétől számított 18 hónapon belül az EU kockázati kategóriákba sorolja majd a különböző országokat vagy országrészeket. Ahol alacsony a kockázat, ott egyszerűsített eljárást lehet majd alkalmazni a kellő gondosság tanúsítására. Az ellenőrzések aránya is ennek megfelelően alakul: magas kockázat esetén a piaci szereplők 9 százalékát, átlagos kockázatnál 3 százalékát, alacsony kockázatnál pedig 1 százalékát kell évente ellenőrizni.

A szabályokat megszegő piaci szereplőkkel vagy kereskedőkkel szemben arányos és visszatartó erejű szankciókat kell majd alkalmazni. A kiszabható legmagasabb pénzbüntetés az uniós szinten elért teljes éves árbevételük legalább 4 százaléka lesz.