Berend T. Iván halála - Tarr Zoltán: a magyar és az európai szellemi élet egyik meghatározó alakjától búcsúzunk

Olvastuk - 2026-08-31

Berend T. Iván személyében nem csupán egy kivételes tudású embertől, hanem a magyar és az európai szellemi élet egyik meghatározó alakjától búcsúzunk - írta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hétfőn Facebook-bejegyzésében a vasárnap 95 évesen elhunyt Kossuth-díjas történészről.

"Köszönünk neki mindent, amit többek között az MTA elnökeként, történészként működve, vagy éppen a közép-európai elméleti munkáin keresztül tett a magyar és az egyetemes történettudomány területén" - hangsúlyozta Tarr Zoltán.

Mint fogalmazott, Berend T. Iván egész életében azt kutatta és mutatta meg, hogyan formálják a történelmi folyamatok a társadalmak sorsát, és hogyan kapcsolódik össze Magyarország története Európa történetével.

"Munkásságának egyik legfontosabb tanulsága éppen az volt, hogy történelmünket soha nem önmagában, hanem a nagyobb európai és világtörténelmi összefüggésekben érdemes szemlélni. Történészként nem egyszerűen múltbeli eseményeket rögzített: értelmezett, kérdezett és vitára ösztönzött, megtanította, hogy a múlt olyan alap, amelyen keresztül tudja egy társadalom saját jelenét értelmezni és jövőjét formálni".

Tarr Zoltán kitért arra, hogy Berend T. Iván Európa történetének ismerőjeként pontosan látta, hogy a kontinens közös történelmi tapasztalatokból, konfliktusokból, együttműködésekből és nehéz döntésekből születő közösség.

"Magyarország helyét is ebben az összefüggésben kereste és értelmezte. Öröksége ma is velünk marad, és arra figyelmeztet, hogy a nemzeti önismeret és az európai gondolkodás nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő értékek" - fűzte hozzá.

A miniszter arról is írt, hogy Berend T. Iván a holokauszt túlélőjeként látta és átélte, milyen mélységbe süllyedhet az emberi civilizáció, amikor a gyűlölet, a kirekesztés és a diktatúra válik uralkodóvá.

"Életének későbbi évtizedei ezért különös jelentőséggel bírnak: abból a pokolból, amelynek tizennégy évesen foglya lett, egy olyan ember emelkedett ki, aki egész életét a tudásnak, az oktatásnak és a történelem megértésének szentelte. Berend T. Iván élete így nemcsak a túlélés története volt, hanem a szellemi újjáépítésé is".

Tarr Zoltán leszögezte: Berend T. Iván távozása veszteség a magyar szellemi életnek, a történettudománynak és mindannyiunknak. De hagyatéka örökké velünk marad.